Bundesliga: nincsenek újabb koronavírusos lipcseiek

Vágólapra másolva!
2021.12.01. 12:10
null
Úgy készülnek, hogy pénteken játszanak (Fotó: AFP)
Várhatóan lejátszhatja pénteki, Union Berlin elleni bajnokiját az RB Leipzig labdarúgócsapata, amelynek koronavírusos esetek miatt elmaradt a keddi edzése – adta hírül az MTI.

A három magyar válogatott játékost – Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot – foglalkoztató egyesület szerda délelőtt azt közölte, hogy minden kedden elvégzett PCR-teszt negatív eredményt hozott. Délben még egy kör gyorstesztet is elvégeznek, s ha azok között sem lesz pozitív, akkor folytatódhatnak a közös tréningek.

Kedden négy gyorsteszt pozitív lett, s az illetékes egészségügyi hatóság kilátásba helyezte, hogy ha újabb esetekre bukkannak, az egész csapatnak ötnapos karantént rendel el. Múlt hét eleje óta összesen 13 fertőzöttet regisztráltak az egyesületnél amelyben mindenki megkapta már a védőoltást, vagy felgyógyult a betegségből. Múlt szerdán például Gulácsi és Jesse Marsch vezetőedző pozitív teszt miatt nem lehetett jelen az FC Bruges vendégeként aratott 5–0-ás Bajnokok Ligája-diadalnál, míg Willi Orbán a meccs előtt hazautazott betegség miatt, s később kiderült, hogy ő is koronavírusos.

Az idegenben egyelőre nyeretlen RB Leipzig a tervek szerint pénteken 20.30 órától lép pályára az Union Berlin vendégeként a Bundesliga 14. fordulójának nyitó mérkőzésén.

(MTI)


Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
6 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21
Ezek is érdekelhetik