Bundesliga: ismét Szoboszlai lett a hónap újonca

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 17:32
null
Újfent Szoboszlai kapta meg a hónap újonca címet (Fotó: AFP)
Augusztus után októberben is az RB Leipzig magyar válogatott középpályását, Szoboszlai Dominikot választották meg a hónap újoncának a Bundesligában – olvasható a bajnokság hivatalos oldalán.

 

A jelenlegi kiírásban másodszor zsebelte be a hónap újoncának járó elismerést – neki sikerült elsőként ebben az idényben – Szoboszlai Dominik, aki egy gólt és két gólpasszt jegyzett októberben, miközben 87 százalékos pontossággal passzolt. Ha ez nem lenne elég, 90 percenként 26 párharcban vett részt, amelyek 50 százalékát meg is nyerte.

A 21 esztendős játékos csapattársát, Josko Gvardiolt (RB Leipzig) és Joe Scallyt (Mönchengladbach) utasította maga mögé a szavazáson. A díj odaítélésében három panel vesz részt: a szurkolók (az ő voksuk 40 százalékos súllyal számít), a klubok (30 százalék) és kiválasztott Bundesliga-szakértők (30 százalék).

Előző alkalommal – hosszú sérülése után – úgy nyerte el a címet Szoboszlai, hogy mind a három fordulóban játszott, a másodikban, a VfB Stuttgart elleni 4–0-s győzelem során két gólt szerzett.

Nem kell beérnie ennyivel a magyar válogatott középpályásnak, ugyanis a hónap játékosának járó díjra is jelölték, olyan nevek mellett, mint Robert Lewandowski (Bayern München), Thomas Müller (Bayern München), Christopher Nkunku (RB Leipzig), Jonas Hofmann (Mönchengladbach) és Karim Onisiwo (Mainz). A győztes az elismerés mellett egy speciális kártyát is kap a FIFA22-ben.

A hónap legjobbjára ide kattintva lehet szavazni!

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
15 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
17 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
17 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 0:05

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik