Bundesliga: Gulácsi Péter akár már vasárnap visszatérhet

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 14:00
null
Van esély arra, hogy Gulácsi Péter bekerül a lipcseiek keretébe vasárnap, a Leverkusen elleni meccsen (Fotó: AFP, archív)
Gulácsi Péter akár már vasárnap az RB Leipzig labdarúgócsapatának rendelkezésére állhat, amennyiben szombati koronavírustesztje negatív eredményt hoz.


„Három-négy napja tünetmentes, sokat beszéltünk egymással, mert karanténtársak lettünk. De mivel egy hete nem edzett, ezért Josep Martínez áll majd a kapuban” – mondta szombati sajtótájékoztatóján a magyar válogatott futballistával kapcsolatban Jesse Marsch vezetőedző, aki Gulácsival egy időben szintén megfertőződött a koronavírussal.

A betegség miatt lázzal és reumatikus fájdalmakkal küzdő tréner vasárnap a Bayer Leverkusen elleni bajnoki találkozón még biztosan nem térhet vissza a kispadra, mivel az ő gyorstesztje továbbra is pozitív eredményt hozott. Helyettese ezúttal is Achim Beierlorzer lesz, aki szerdán az FC Bruges 5–0-s legyőzésekor irányította a csapatot a Bajnokok Ligájában.

A lipcsei együttes pénteken jelentette be,
hogy a keddi három esetet követően további hatan fertőződtek meg, köztük a szintén magyar válogatott Willi Orbán.

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
13 órája

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32

Gulácsi bekerült a Kickernél az idény álomtizenegyébe

Német labdarúgás
2025.05.21. 10:55

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Egy korszak vége: Gulácsi Péter legemlékezetesebb pillanatai a magyar válogatottban – galéria

Magyar válogatott
2025.05.20. 15:31

Az utolsó egyiptomi hős – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.05.19. 23:59

Gulácsi Péter és Willi Orbán is bekerült a Bundesliga álomcsapatába a WhoScorednál

Német labdarúgás
2025.05.19. 14:33

Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
2025.05.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik