Bayern: újabb játékos koronavírustesztje lett pozitív

Vágólapra másolva!
2021.11.24. 16:59
null
Choupo-Moting nem volt beoltva, el is kapta a fertőzést (Fotó: AFP)
A Bayern München hivatalos honlapjának szűkszavú közleménye szerint a csapat kameruni válogatott támadója, a már amúgy is karanténban lévő Eric Maxim Choupo-Moting koronavírustesztje pozitív eredményt hozott, ezért a játékos a vonatkozó egészségügyi előírások betartása mellett továbbra is önkéntes izolációban marad.

A kameruni támadó nem az első az elmúlt napokban, hetekben, aki elkapta a vírust vagy kontaktszemély lett a Bayern keretéből: Serge Gnabry, Michaël Cuisance, Joshua Kimmich, Jamal Musiala és Niklas Süle is átesett karanténban tartózkodik ezekben a napokban. A csapat keddi BL-meccsén nem is tudott, csak négy mezőnyjátékos leülni a kispadra.

A Bayernnél több labdarúgó sem oltatta be magát egyelőre, s ezért számos kritika is érte a klubot – például Kimmich sem oltakozott még, ám ő Julian Nagelsmann vezetőedző szerint már hajlik a változtatásra.

Sajtóhírek szerint a klub vezetői korábban arról tájékoztatták a keret öt oltatlan játékosát – köztük Choupo-Motingot is –, hogy a vonatkozó német törvényeknek megfelelően a karantén idejére nem kapnak fizetést a klubtól.

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06
Ezek is érdekelhetik