Németország: világbajnokok Joachim Löw hivatalos búcsúztatásán

Vágólapra másolva!
2021.10.27. 14:17
null
Joachim Löw (Fotó: AFP)
Többek között a világbajnok Lukas Podolski, Per Mertesacker és Sami Khedira is ott lesz a német labdarúgó-válogatott Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőjén, amelynek keretében a német szövetség (DFB) hivatalosan és ünnepélyesen elköszön a Nationalelf korábbi szövetségi kapitányától, Joachim Löwtől.

A meccsre november 11-én kerül sor Wolfsburgban, a vendéglistáról az ugyancsak vb-győztes Benedikt Höwedes beszélt a DFB honlapján szerdán megjelent interjúban.

„A válogatott család egy része összejön. Játékosok, edzők, segítők, akik az évek során kísérték őt és akik sokat jelentenek a számára, akikkel világbajnokok lettek. Podolski például, vagy Mertesacker és Khedira, csak hogy hármat említsek közülük” – mondta Höwedes.

A játékosok a hírek szerint sorfalat állnak majd a trénernek, aki Andreas Köpke kapusedzővel együtt 17 évig dolgozott a DFB-nek. A duó az idei Európa-bajnokság után távozott, munkájuk csúcspontja egyértelműen a 2014-es, brazíliai vb-diadal volt. A most 61 éves Löw 2006-ban vette át a válogatott irányítását, azt megelőzően két évig Jürgen Klinsmann segítője volt.

Nyáron Hansi Flick követte Löwöt a kapitányi poszton, s a Liechtenstein elleni mérkőzésnek nem lesz tétje, miután vezetésével a német nemzeti együttes már kiharcolta a csoportelsőséget, s ezzel együtt a részvételt a jövő évi, katari világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: A döntetlent is kicsit igazságtalannak érzem

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:31

Olvasóinknál Fiola Attila kezdene Balogh Botond helyett

Magyar válogatott
2024.11.19. 10:49

Joachim Löw úgy érzi, túl sokáig volt a németek szövetségi kapitánya

Német labdarúgás
2024.11.18. 09:01

A spanyoloknak és a németeknek nincs izgulnivalójuk a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2024.10.18. 08:31

Kylian Mbappé: Tisztelem Ronaldót, de le akarom győzni

Foci Eb 2024
2024.07.05. 10:15

Bolla Bendegúz és Dárdai Márton bekerült – íme, a német–magyar kezdőcsapatai!

Foci Eb 2024
2024.06.19. 17:00

Az új Löw? Ronald Koeman nem túl higiénikus pillanatait lencsevégre kapták – videó

Foci Eb 2024
2024.06.16. 17:19

Pocsék rajt, részegeskedés és éjszakai kalandok – ez volt a németek Eb-je 2000-ben

Foci Eb 2024
2024.06.15. 16:04
Ezek is érdekelhetik