Hertha: az oltatlan játékosoknak fizetniük kell a PCR-tesztekért

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 12:16
null
Érdekes szabályt vezettek be Dárdai együttesében (Fotó: AFP)
Dárdai Pál vezetőedző csapatánál, a Hertha BSC-nél fizetniük kell a PCR-tesztekért azoknak a labdarúgóknak, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást – írj a Magyar Távirati Iroda.

 

Fredi Bobic sportigazgató közölte, a játékosok több mint 90 százaléka megkapta már a vakcinát, ráadásul kényszer nélkül, kizárólag saját meggyőződéséből. Hozzátette: azoknak viszont, akik nincsenek beoltva, saját maguknak kell fizetniük a vizsgálatok költségeit. Egy PCR-teszt mintegy 70 euróba (25 ezer forintba) kerül.

A Bundesliga előírásai alapján a kluboknak hetente kétszer kell tesztelniük a játékosaikat, a Herthánál azonban – amelynél az előző szezonban kiugró volt a fertőzöttek száma, még karanténba is került a csapat – hetente akár hatszor is végezhetnek szűrést.

A Hertha hét fordulót követően 6 pontjával a 14. helyet foglalja el a tabellán.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16
Ezek is érdekelhetik