Bundesliga: Florian Kohfeldt veszi át a Wolfsburg irányítását

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.26. 19:04
null
Visszatér Florian Kohfeldt a Wolfsburghoz (Fotó: AFP)
Florian Kohfeldt lett a német labdarúgó Bundesligában kilencedik helyen álló Wolfsburg új vezetőedzője.

 

A 39 éves trénerrel az egyesület keddi közlése szerint a 2022–2023-as évad végéig kötöttek megállapodást.

Kohfeldt a Werder Bremennél kezdte meg edzői karrierjét, a korosztályos csapatokat követően a 2014–2015-ös kiírásban már a felnőtteknél dolgozott másodedzőként, a 2017–2018-as idényben pedig már vezetőedzőként is. Kohfeldtnek májusban, egy fordulóval a szezon vége előtt kellett távoznia az első osztálytól búcsúzó brémai gárdától, amelynek kiesése viszont csak az utolsó fordulóban dőlt el.

A Wolfsburg vasárnap menesztette a csapat éléről Mark van Bommelt, aki júniusban ült le a Wolfsburg kispadjára. A 44 éves holland edző hibája miatt augusztusban búcsúzott a gárda a Német Kupában, mert a megengedettnél eggyel többet cserélt a negyedosztályú Preussen Münster otthonában. A Bundesligában ellenben kiválóan kezdett a csapattal, ugyanis az első négy mérkőzését megnyerte, azóta viszont egy döntetlen és négy vereség volt a mérlege – legutóbb szombaton a Freiburgtól kapott ki otthon 2–0-ra –, míg a Bajnokok Ligája csoportkörében két döntetlennel és egy vereséggel áll.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
13 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
21 órája

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik