Bundesliga: a Real Madrid kapusa a BVB-ban köthet ki – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 09:02
null
Andrij Lunin Németország felé veheti az irányt (Fotó: Getty Images)
Spanyol sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund szerződtetné a Real Madrid második számú kapusát, Andrij Lunint. Az ukrán játékos 2018-ban érkezett Spanyolországba, de nemhogy a Real kezdőjében, élvonalbeli kölcsöncsapataiban sem tudta megvetni a lábát: a Leganésban és a Valladolidban összesen öt bajnokit kapott másfél idény alatt.

 

A Dortmund előző idénye jelentős részt a kapuskérdés miatt sikerült hektikusra: az addigi egyes, Roman Bürki formaingadozása és sérülései, valamint a 34 esztendős második számú kapus, Marwin Hitz egy-egy megmozdulása rendre arra sarkalta a német sajtót – no és a BVB vezetőit –, hogy megpróbáljanak új kapust keríteni a piacon. A kérdésekre válaszul nyáron 15 millió euróért cserébe megszerezték a Stuttgarttól Gregor Kobelt. A 23 éves svájci játékos első hónapjai viszont szintén nem alakultak zökkenőmentesen, hiába nyújtott többnyire jó teljesítményt, sokan hiányolják tőle azt a bizonyos pluszt, amit Bürki sem tudott megadni az előző évadban: nyolc bajnokin 14 gólt kapott a BVB színeiben, és egyetlen olyan meccse sem volt, amikor ne találtak volna a kapujába legalább egyszer.

A Fichajes szerint Dortmundban rövid időn belül még egy Kobelhez hasonló korú kapust szeretnének szerződtetni, hogy ezzel is kiélezzék a versenyt a posztért. Állítólag a kiszemelt is megvan: Andrij Lunin, a Real Madridban eddig egyetlen bajnokin sem kapott lehetőséget.

A 22 éves ukrán 2018 nyarán, már válogatott labdarúgóként csatlakozott a Real Madrid keretéhez, a spanyolok 8.5 millió eurót fizettek érte a Zorja Luhanszknak. A villámkarrier azonban Madridban megrekedt: előbb a Leganésnak majd a Valladolidnak adták kölcsön a fiatal kapust, aki másfél idény alatt öt bajnokin lépett pályára a La Ligában. 2020 januárjában már inkább a spanyol másodosztályba, a Real Oviedóhoz adták kölcsön, csak tudjon némi meccsrutint szerezni.

A 2020–2021-es idényt Thibaut Courtois mögött padozta végig a Real Madridban – csupán egyetlen tétmeccs, az Alcoyano elleni Király-kupa meccs jutott neki. Emlékezetes, a harmadosztályú kiscsapat hosszabbításban 2–1-re legyűrte a Realt...

Lunin ára 5 és 8 millió euró között alakulhat.

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
7 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
7 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik