Bundesliga: Szoboszlai lett augusztus legjobb újonca

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.09.10. 18:01
null
Szoboszlai Dominik a Stuttgartnak lőtt első gólja után (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar labdarúgója lett augusztus hónap legjobb újonca a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) – adta hírül pénteken hivatalos csatornáin a liga.

 

A hosszú sérülés után visszatérő 20 esztendős magyar válogatott középpályás a múlt hónapban mind a három fordulóban játszott, a másodikban, a VfB Stuttgart elleni 4–0-s győzelem során két gólt szerzett.

A másik két jelölt Mitchel Bakker (Bayer Leverkusen) és Szoboszlai csapattársa, Mohamed Simakan volt.

A díj odaítélésében három panel vesz részt: a szurkolók (az ő szavazatuk 40 százalékos súllyal számít), a klubok (30 százalék) és kiválasztott Bundesliga-szakértők (30 százalék).


A liga oldala emlékeztet: a télen Salzburgból szerződtetett Szoboszlai az egész tavaszi szezont kihagyni kényszerült (majd az Európa-bajnokságot is), ám miután felépült, már az első hivatalos bevetésén gólt szerzett – a Német Kupa első fordulójában betalált a Sandhausen kapujába.

„Szobo nap mint nap keményen dolgozik, jelenléte nagyon sokat jelent a csapatnak. Fiatal labdarúgó, jól ismerem, óriási tartalékok vannak még benne” – idézik Jesse Marsch lipcsei vezetőedzőt, aki már Salzburgban is edzője volt a magyar játékosnak.

Szoboszlai német bajnoki mérlegébe eddig öt kapura lövést (benne az említett két gólt) és hét helyzet-előkészítést jegyeztek fel.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Szoboszlai alapember marad-e? Ki lesz a bajnok? Mi lesz a Cityvel? Feltámad a United? – a Premier League kommentátorai válaszoltak

Angol labdarúgás
2025.08.16. 09:24

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A matétea is összeköti Szoboszlai Dominiket és Alexis Mac Allistert

Angol labdarúgás
2025.08.15. 14:28
Ezek is érdekelhetik