Német Kupa: Van Bommel elszámolta magát, kizárták a csapatát

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 20:35
null
Mark van Bommel öt helyett hatot cserélt, kizárták a Wolfsburgot (Fotó: AFP)
Mark van Bommel, a Wolfsburg vezetőedzője a megengedettnél eggyel többet cserélt a Német Kupa első fordulójában, ezért az ország labdarúgó-szövetségének (DFB) hétfői döntése értelmében klubja nem folytathatja szereplését a sorozatban.

 

A Wolfsburg augusztus 8-án hosszabbítás után 3–1-re győzött a negyedosztályú Preussen Münster otthonában. A június elején kinevezett 44 éves szakvezető a rendes játékidőben, majd a ráadásban is hármat cserélt, pedig összesen csak öt változtatásra lett volna lehetősége. A hazaiak megóvták a találkozót, a DFB pedig igazat adott nekik, mivel a versenykiírás egyértelműen kimondja, hogy egy meccsen csapatonként öt játékos cserélhető, többet változtatni hosszabbítás esetén sem lehet.
Eltérő szabályozás vonatkozott az Európa-bajnokságra és a tokiói olimpia labdarúgótornájára, mert ott túlóra esetén engedélyezték a hatodik cserét.

A kupameccset 2–0-s gólkülönbséggel írták jóvá a Münster javára, amely így továbbjutott. A második forduló párosításait jövő vasárnap sorsolják ki, a mérkőzéseket pedig október 26-án és 27-én játsszák.

„Rendkívül bosszantó, ami történt, de sajnos nem változtathatunk rajta. Ilyesmi biztosan nem fordul elő a jövőben” – mondta Jörg Schmadtke klubmenedzser.

A Wolfsburg nem először búcsúzik szövetségi döntés következtében a Német Kupától: a 2004–2005-ös szezon első fordulójában 3–0-ra legyőzte az 1. FC Köln amatőrcsapatát, de Marian Hrisztov jogosulatlan játéka miatt akkor is az ellenfél jutott tovább. A bolgár futballista az előző klubja, a Kaiserslautern színeiben piros lapot kapott, de ezt új klubjában figyelmen kívül hagyták.

Legfrissebb hírek

Schäfer kezdett, a fáradt Bayern München nem bírt az Union Berlinnel

Német labdarúgás
2025.03.15. 17:29

Dárdai Bence: Mindegy, melyik poszton, csak játszani akarok a magyar válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Meglepetés a Német Kupában, a harmadosztályú Bielefeld kiejtette a Werdert

Német labdarúgás
2025.02.25. 22:43

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52

Dárdai Bence: A szívem Magyarországért dobog

Magyar válogatott
2025.02.23. 12:23

Könnyedén nyert a Leverkusen; a Wolfsburg nem tudta megverni otthon a Bochumot

Német labdarúgás
2025.02.22. 17:42
Ezek is érdekelhetik