Hertha: a nagybefektető ismét jelentős összeget pumpált a klubba

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 11:27
null
Újabb nagy összegű befektetésben részesült a Hertha BSC (Fotó: AFP)
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC ismét jelentős összegű befektetésben részesült a klubot tulajdonló egyik cég résztulajdonosától, a Tenor Holdingtól – írja a Kicker.

 

A Tenor Holding igazgatótanácsának elnöke, Lars Windhorst pénteken a Twitteren már bejelentette, hogy a cég aznap átutalt 30 millió eurót a klubnak – ezt a berliniek kedden erősítettek meg.

„375 millió eurót fektettem a klubba 2019 óta. Tartom a szavamat és a jövőben is támogatni fogom a Herthát” – közölte közösségi média-bejegyzésében a német üzletember.

A Dárdai Pált vezetőedzőként, fiait, Mártont az első csapatban, Bencét pedig az U17-esek között foglalkoztató berlini klub komoly erősítésekbe fogott annak érdekében, hogy magasabb célokért küzdhessen. A klub nyári átigazolásairól korábbi összeállításunkban, itt olvashat bővebben!

 


 

Legfrissebb hírek

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
3 órája

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
2025.10.05. 19:40

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
2025.10.04. 17:28

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29
Ezek is érdekelhetik