Wolfsburg: a Manchester Citytől vettek U21-es Eb-győztes csatárt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 22:32
null
Lukas Nmecha a Wolfsburgban folytatja (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bundesligában szereplő Wolfsburg a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Manchester Citytől távozó, az angol válogatottal U19-es, Németországgal U21-es Európa-bajnok támadót, Lukas Nmechát.

A 22 éves angol, majd német korosztályos válogatott támadó a Manchester Cityben nevelkedett, de a felnőttcsapatban mindössze három meccsen lépett pályára. Kölcsönben szerepelt már a Prestonnál, a Middlesbrough-nál és az Anderlechtnél is, a 2019–2020-as idényt pedig az őt most szerződtető Wolfsburgnál töltötte.

Az U19-es angol válogatottal Európa-bajnokságot nyert, majd miután a szigetországiak U21-es csapatában is bemutatkozott, végül úgy döntött, a német korosztályos válogatott mellett teszi le a voksát. Németországgal részt vett idén a részben magyar rendezésű U21-es kontinenstornán, amit meg is nyert, ráadásul ő szerezte a győztes gólt a portugálok elleni döntőben.

Sajtóhírek szerint a Wolfsburg 13 millió eurót fizetett Lukas Nmecha játékjogáért a Manchester Citynek.

 

 

Az átigazolási hírek terén mindig jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, a Manchester Citynek van visszavásárlási opciója a német korosztályos válogatott futballistára.

 


 

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik