Bundesliga: saját magára emlékezteti Kevin-Prince Boateng Dárdai Pált

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 12:08
null
A Hertha BSC stábja azon dolgozik, hogy ismét formába hozzák Kevin-Prince Boatenget (Fotó: AFP)
Szeretné formába hozni Kevin-Prince Boatenget Dárdai Pál – nyilatkozta a magyar tréner az MSV Neuruppin elleni felkészülési mérkőzést követően. A futballista 45 percet kapott a berliniek szerdai összecsapásán.

 

„Azon dolgozunk, hogy formába hozzuk Prince-t, és amikor már abban lesz, akkor segíteni tud nekünk. Olyan szeme van a pályán, amilyen nincs másnak a csapatban. Emellett minőségi játékos, aki vezetői képességekkel rendelkezik és remekül passzol" – mondta a Hertha BSC vezetőedzője. Hozzátette, a legfontosabb, hogy ismét fitt legyen a középpályás, akinek vezető szerepet kell majd vállalnia a keretben. „A pályán kívül teljesen más személyiség, ezért érkezett hozzánk. Az, ahogy a társait motiválja, magamra emlékeztet. Szükségünk van rá."

A német-ghánai labdarúgó korábban játszott a Tottenhamben, az AC Milanban és az FC Barcelonában is, a nyáron pedig 14 év után tért vissza a berliniekhez azért, hogy segítse stabilizálni a gárda helyzetét a Bundesligában az elmúlt idény után. Boateng ráadásul 2004 és 2007 között együtt futballozott a Herthánál a jelenlegi edzőjével, Dárdai Pállal.

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50
Ezek is érdekelhetik