Bayern: jótékonysági mérkőzést játszanak a Schalkéval

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 12:38
null
Jótékony célból csap össze a német bajnoki címvédő és a kieső (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be a Bayern München, hogy legalább 1 millió euróval segíti az Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-vidék-Pfalz környékén történt áradások áldozatait. A klub a támogatás mellett a Schalke ellen egy jótékonysági mérkőzésen is pályára lép, amelynek bevételét szintén az áldozatoknak ajánlja fel.
Eldőlt Kingsley Coman sorsa?
Sajtóhírek szerint kétséges volt Kingsley Coman jövője a bajoroknál, ám a Bayern München a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a futballista új mezszámot kapott, s az előttünk álló idényben a 11-es dresszt viseli majd. Ezzel a bejelentéssel jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy a francia labdarúgó marad a bajoroknál.

A mérkőzés pontos időpontját még nem határozták meg, de a csapatok már aláírták a szerződést és mindenben megegyeztek. A két együttes egyetértett abban, hogy sürgősen segíteniük kell azoknak az embereknek, akiknek a megélhetésük nehéz helyzetbe került az áradások miatt. A Bayern München emiatt 1 millió eurót ajánlott fel az Észak-Rajna-Vesztfália és a Rajna-vidék-Pfalz környékén élőknek, míg a klub segélyszervezete 100 ezer euróval segíti a bajorországi vihar károsultjait.

„Sokkoltak az áradásról látott képek. Muszáj, hogy összetartsuk ebben a szörnyű helyzetben. A labdarúgásnak fontos szerepe van a szolidaritásban és a társadalmi kérdésekben is felelősséget vállal. Csak elképzelni tudjuk azt, hogy min mehettek, min mennek keresztül az érintett régió lakosai. A jótékonysági mérkőzésünkkel, valamint a segélyszervezet felajánlásával szeretnénk segíteni ezeket az embereket. A Bayern szolidaritást vállal az áldozatok mellett. Szeretnék köszönetet mondani az FC Schalkénak, amely azonnal elfogadta a meghívásunkat” – nyilatkozta Herbert Hainer, a bajor klub elnöke. A gelsenkircheni együttes elnökségi tagja, Peter Knäbel is megerősítette a müncheniek első emberének szavait, valamint hozzátette, fontos üzenetet küldenek ezzel az embereknek: „Nem vagy egyedül” – fogalmazott.

A Bayern München az 1. FC Köln elleni felkészülési mérkőzése után már 100 ezer euróval támogatta az áradás károsultjait a kölniekkel, valamint a klub szponzorával, a Telekommal együtt.

Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48
Ezek is érdekelhetik