Leipzig: magas lelépési díjat kérnek Nagelsmannért a Bayerntől – sajtóhír

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 10:47
null
A Bild szerint Julian Nagelsmannt (a képen) lehet Hansi Flick utódja (Fotó: AFP)
Egybehangzó német médiaértesülések szerint a Bayern München felvette a kapcsolatot az RB Leipziggel Julian Nagelsmann vezetőedző esetleges „átigazolásáról”. A Bild úgy tudja, hogy a lipcsei futballklub 30 millió eurós lelépési díjat kér a szakemberért – írja az MTI.

 

A 33 éves Nagelsmann nevét azután hozták összefüggésbe a Bundesligában címvédés előtt álló bajor sztárcsapattal, hogy a müncheniek jelenlegi vezetőedzője, Hansi Flick bejelentette távozási szándékát. A fiatal szakembert még 2023-ig szerződés köti a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzighez, a kontraktusában pedig nem szerepel kivásárlási ár.

A lipcseiek sportigazgatója, Markus Krösche a múlt héten még úgy fogalmazott, hogy a Bayern nem vette fel velük a kapcsolatot.

„Nincs értelme lelépési díjakról, árcédulákról beszélni. Juliannak hosszú távra szól a szerződése és van egy jó csapata” – mondta, hozzátéve, hogy ők maguk nem is keresnek új edzőt.

Amióta bejelentette távozási szándékát, az 56 éves Flicket – bár az ő szerződése is 2023-ig szól Münchenben – a válogatottól a nyári Európa-bajnokság után búcsúzó Joachim Löw szövetségi kapitány utódjaként kezelik.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke vasárnap a Bild am Sonntagnak azt mondta: „ha teljesítjük Hansi kérését, és elengedjük, akkor minden érintettnek dolgoznia kell a megfelelő megoldáson, amellyel az FC Bayern is elégedett”.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
9 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18
Ezek is érdekelhetik