Hertha: Dárdai kapusát kórházban kezelték a koronavírus miatt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 22:09
null
Rune Jarsteint kórházban kezelték koronavírusos fertőzése miatt (Fotó: AFP)
Dárdai Pál első számú kapusát, a Hertha BSC labdarúgócsapatában védő Rune Jarsteint április elején kórházban kezelték koronavírus-fertőzés miatt – írja a Bild.

 

A 36 éves kapus nem sokkal azután adott először pozitív koronavírustesztet, hogy a márciusi válogatott szünet után visszatért Berlinbe a norvég válogatott összetartásáról.

„Április elsején Rune tesztje negatív volt. Másodikán és harmadikán éjszaka már megjelentek nála a tünetek, aztán harmadikán és negyedikén már pozitív lett a tesztje. A brit mutánst kapta el súlyos szimptómákkal – elevenítette fel Arne Friedrich sportigazgató a norvég kapussal történteket. – Runét alaposan leterítette a koronavírus. Kórházba is került.”

Jarstein azóta már jobban érzi magát, és otthonában lábadozik, de Friedrich szerint ebben az idényben valószínűleg már nem térhet vissza a pályára – pedig Dárdai Pál újbóli kinevezése óta ismét első számú kapusa a Herthának, január óta nyolc Bundesliga-meccsen állt a kapuban. Amióta nem bevethető, ismét a 28 éves Alexander Schwolow véd a berlinieknél.

Mint ismert, a Herthánál azóta többen is megfertőződtek a koronavírussal – köztük Dárdai Pál is –, így a csapat következő három bajnoki mérkőzését, a Mainz, a Freiburg és a Schalke elleni találkozókat elhalasztották.

Lapunk megkereste a berlini egyesülettől a közelmúltban menesztett Petry Zsoltot, aki kérdésünkre válaszolva elmondta: ő nem kapta el a koronavírust.


 

Legfrissebb hírek

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
5 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59
Ezek is érdekelhetik