Dortmund: Haaland exbarcás csapattársa cáfolja a Barcelona-sztorit

Vágólapra másolva!
2021.04.06. 11:33
null
Morey és Haaland együtt ünnepelnek (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund védője, Mateu Morey szerint légből kapottak azok a pletykák, melyek szerint Erling Haaland az FC Barcelonához készülne. A katalán együttesnél nevelkedett bekk minderről az El Mundo Deportivónak adott interjúban beszélt, kijelentését arra alapozva, hogy baráti viszonyt ápol a norvég támadóval, és el sem tudja képzelni, hogy Haaland ne kérdezett volna tőle semmit a Barcáról, ha valóban oda készülne igazolni. 

 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, spanyol sajtóhírek szerint Erling Haaland ügynöke, Mino Raiola a múlt héten Spanyolországban tárgyalt, ahol az FC Barcelona és a Real Madrid képviselőivel is találkozott, hogy a norvég csatár esetleges átigazolásáról egyeztessen.

A RAC1 katalán rádióadó a tárgyalás után arról beszélt a korábban szintén futballozó édesapa, Alf-Inge Haaland, valamint Raiola is 20 millió eurót remél a transzferért az FC Barcelonától, a 20 esztendős norvég fizetéseként 30 millió eurót jelöltek meg. A német klub körülbelül 150 millió eurós átigazolási díjban gondolkodik, így a Barca által kifizetendő összeg mindennel együtt körülbelül 200 millió euróra rúghatna. Jó kérdés, hogyan tudja ezt kigazdálkodni a jelentős anyagi nehézségekkel küzdő klub…

A volt barcelonai játékos, Mateu Morey szerint egyelőre nincs napirenden Haaland Barcelonához igazolása. „Nem kérdezett semmit arról, milyen az élet a Camp Nouban. Barátok vagyunk, gyakran beszélgetünk az élet különféle dolgairól. Gyakori téma a Bundesliga vagy a Bajnokok Ligája, de semmi olyanról nem beszéltünk, ami a Barcát vagy a Real Madridot átigazolás szintjén érintené. Azt remélem, ha távozik is, az jó sokára lesz, és még hosszú ideig velünk marad" – idézte az El Mundo Deportivo Moreyt.

Raiola már vasárnap este „fake news”-nak titulálta az FC Barcelonával kapcsolatos sajtóhíreket, Twitter-oldalán azt írta, „az álhírek gyorsan és messzire terjednek".

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik