Bundesliga: karanténban készülnek a csapatok a hajrára

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 12:49
null
A Hertha már három bajnokiját is elhalasztotta a vírus miatt (Fotó: Getty Images)
Korlátozzák a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok labdarúgóinak és stábtagjainak a mozgásterét, hogy a terveknek megfelelően, időben befejeződhessen a Bundesliga.

 

Az első és másodosztályt felügyelő liga úgy rendelkezett, hogy május 3-tól a futballisták és a trénerek csak a lakóhelyükön vagy a klubjuk létesítményeiben tartózkodhatnak, május 12-től pedig „karantén edzőtáborokba” vonulnak, hogy az utolsó két bajnoki fordulóra el legyenek zárva a külvilágtól.

Az intézkedésre azért van szükség, mert az utóbbi időben újabb koronavírusos fertőzéseket jelentettek a csapatoknál, a Hertha BSC pedig már három mérkőzését kénytelen volt elhalasztani a megfertőződések miatt. A pozitív tesztet produkálók között van Dárdai Pál vezetőedző is, a berlinieknél jelenleg közös edzések megtartására sincs lehetőség. A jövő csütörtökig karanténban lévő Hertha mellett három másodosztályú csapat is halasztott már. A liga álláspontja szerint a további esetek veszélyeztetnék azt, hogy a júniusban kezdődő Európa-bajnokság előtt időben véget érjenek a küzdelmek.

A Bundesliga május 23-án zárul, de a kiesés-feljutás még később dől el véglegesen.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 22 5 3 85–38 +47 71
2. RB Leipzig 30 18 7 5 53–25 +28 61
3. Wolfsburg 30 16 9 5 54–30 +24 57
4. Eintracht Frankfurt 30 15 11 4 61–44 +17 56
5. Borussia Dortmund 30 16 4 10 64–42 +22 52
6. Bayer Leverkusen 30 13 8 9 48–34 +14 47
7. Mönchengladbach 30 11 10 9 54–46 +8 43
8. Union Berlin 30 10 13 7 44–37 +7 43
9. Freiburg 29 11 7 11 44–42 +2 40
10. VfB Stuttgart 30 10 9 11 52–49 +3 39
11. Hoffenheim 30 9 8 13 44–49 –5 35
12. Augsburg 30 9 6 15 29–44 –15 33
13. Mainz 29 8 7 14 31–48 –17 31
14. Werder Bremen 30 7 9 14 33–48 –15 30
15. Arminia Bielefeld 30 8 6 16 23–46 –23 30
16. Hertha 28 6 8 14 34–48 –14 26
17. 1. FC Köln 30 6 8 16 29–54 –25 26
18. Schalke30272118–76–5813
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
5 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
16 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
17 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
18 órája

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
19 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07
Ezek is érdekelhetik