Bayern: Rummenigge szerint bolondok lennének elengedni Flicket

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 20:34
null
Rummenigge szerint bolondok lennének elengedni Flicket (Fotó: AFP)
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatának ügyvezető elnöke személyesen egyeztett Fritz Kellerrel, a német szövetség (DFB) első emberével a szövetségi kapitány ügyében – írja az MTI.

 

A szervezet múlt kedden jelentette be, hogy a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a német válogatottnál Joachim Löw szövetségi kapitány, aki maga kérte, hogy a kontinensviadal után mentsék fel a 2022-es világbajnokság végéig szóló szerződéséből. A 61 éves szakember lehetséges utódjáról azonnal megindult a találgatás, és a közvéleményben, valamint a sajtóban természetesen szóba került a münchenieket irányító Hansi Flick neve is, aki az első, még nem teljes idényében hat trófeát – köztük Bajnokok Ligáját és német bajnokságot – nyert a bajor együttessel.

„Bolondok lennék elengedni őt. A Bayern történetének legsikeresebb időszakát éljük, a csapat Hansi Flick irányításával az elmúlt hónapokban hat trófeát gyűjtött és történelmi tettet hajtott végre. És ezek a trófeák a most zajló idényben is elérhetőek még a számunkra. A Bundesliga tabelláján az élen állunk és jó úton járunk a Bajnokok Ligájában is, emellett továbbra is nagyon látványos futballt játszunk” – mondta Rummenigge, aki utalt az 56 éves Flick 2023. június 30-ig érvényes szerződésére, hozzátéve: egy megállapodás jogokat és kötelezettségeket egyaránt tartalmaz.

Rummenigge megköszönte Kellernek az „őszinte” párbeszédet, és a kapitánykérdésben „tisztességesnek” minősítette a DFB hozzáállását, miután nem tárgyalnak olyan edzővel, akinek június utánra szóló szerződése van.

A német válogatottal a napokban hírbe hozott, és jelenleg is csapattal rendelkező edzők közül Flick már határozottan jelezte, hogy a Bayern élén akarja folytatni a munkát, és a bajorokkal szeretne további sikereket elérni. Flick 2006 és 2014 között a német válogatottnál Löw munkáját segítette, a brazíliai világbajnokság megnyerését követően a DFB sportigazgatója lett 2017 januárjáig.

Flick mellett a jelenleg hullámvölgyben lévő Liverpool vezetőedzőjének, Jürgen Kloppnak a neve hangzik el leggyakrabban, de felmerült lehetőségként a csapat nélküli Ralf Rangnick és a volt magyar – valamint bolgár – szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is.

Keller és Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere szerint nem sürgeti őket az idő az utód megtalálásában. A német sajtó így nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogyha nem találnak megfelelő helyettest az Eb utánra, akkor ideglenes megoldásként az U21-es csapattal éppen a magyar–szlovén közös rendezésű korosztályos Európa-bajnokság március végi csoportkörére készülő gárdát irányító Stefan Kuntz, vagy a Löw munkáját segítő Marcus Sorg másodedzőt nevezik ki a válogatott élére.

Löw számára a búcsút a nyári Eb jelenti majd, amelyen a német válogatott a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a társrendező magyarokkal van egy csoportban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

„Az idény második fele hihetetlen volt” – Hans-Dieter Flick a Barcelona bajnoki címe után

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 07:47

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 09:28
Ezek is érdekelhetik