Bayern: Nem vagyok a klubhoz kötve – Thomas Müller távozna?

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.03.29. 15:32
null
Müller csatlakozna Thiago mellé a Liverpoolban?
Thomas Müller meglepő nyilatkozatot adott, ugyanis nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben nem a Bayern Münchenben futballozik majd – olvasható a goal.com oldalán.

Bár nehezen képzeljük el Thomas Müllert más csapatban a Bayern Münchenen kívül, a német támadó középpályás most mégsem vetette el annak a lehetőségét, hogy egyszer másik gárdában futballozzon.

„Nem vagyok a klubhoz kötve. Különleges a kapcsolatom a Bayernnel, már azelőtt szerettem, hogy pályára léptem ebben a mezben. Ugyanakkor nem jelentene számomra problémát másik együttesben játszani. Talán éppen Thiagóval…” – mondta Thomas Müller.

Müller 2008 óta tagja a bajorok első csapatának, 571 tétmérkőzésen 212 gólt szerzett és 210 gólpasszt adott, összesen 27 trófeát zsebelt be – ebben természetesen benne van a kilenc Bundesliga- és a két Bajnokok Ligája-győzelem is.

A Bayernnél úgy látszik változások jönnek – ez éppen a Liverpoolba szerződő Thiagóval kezdődött – hiszen David Alaba is biztosan távozik az idény végén, négy klub közül választja ki, hol folytatja a pályafutását.

A Goal információi szerint a Juventusból kölcsönbe visszatérő brazil szélső, Douglas Costa sem marad Münchenben. Ez kevésbé meglepő, Leroy Sané, Kingsley Coman és Serge Gnabry mellett a brazilnak nem sok esélye van a kezdőbe kerülni. A 30 éves futballistára minden bizonnyal Torinóban sem tartanak igényt, így könnyen elképzelhető, hogy hazájába, pontosabban a Gremióba igazol.

Legfrissebb hírek

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
15 órája

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
22 órája

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
23 órája

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08
Ezek is érdekelhetik