Schalke: a Liverpoolhoz távozott, az Arsenaltól érkezett védő

Vágólapra másolva!
2021.02.01. 23:22
null
Mustafi több mint 150 meccset játszott az Arsenalban (Fotó: AFP)
Nagyüzemet bonyolít a német élvonal sereghajtója, a Schalke a téli átigazolási időszak utolsó óráiban: előbb kölcsönadta fél évre a Liverpoolnak a 20 esztendős török védőt, Ozan Kabakot, majd percekkel később bejelentette, hogy a következő fél évben a csapat játékosa lesz az Arsenaltól érkező Shkodran Mustafi.

Amiről hétfő délben még csak feltételes módban írtunk, estére valóra vált: Ozan Kabak az idény végéig szóló kölcsönszerződést írt alá Liverpoollal, a Schalke 1 millió angol font (1.13 millió euró) kölcsönadási díjat kap cserébe, de ez az összeg a 20 éves védő szereplésétől függően további félmillió angol fontnak megfelelő összeggel nőhet. Ráadásul, kölcsönös elégedettség esetén a nyáron a Liverpool 18 millió fontért (kb. 20.5 millió euró) végleg megszerezheti Kabak játékjogát.

A Schalke nem sokáig várt, hogy a távozó török pótlásáról gondoskodjon, kevéssel este 11 óra után ugyanis bejelentette, hogy fél évre szerződtette az Arsenaltól érkező német világbajnokot, Shkodran Mustafit. Erről az átigazolásról a felek egyelőre bővebb információval nem szolgáltak, ugyanakkor sajtóhírek szerint ingyen érkezett a gelsenkircheniekhez, miután az Arsenalnál hétfőn felbontották a szerződését.

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
7 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
8 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
12 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik