Bundesliga: ETO-nevelést vett kölcsön az Augsburg – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 16:07
null
Bénes László (balra) a Mönchengladbachtól került kölcsönbe az Augsburghoz (Fotó: AFP)
Az FC Augsburg az idény végéig kölcsönvette a Borussia Mönchengladbachtól Bénes Lászlót. A Dunaszerdahelyen született, első profi meccseit a Győri ETO-ban lejátszó középpályás a tizennyolcas mezszámot kapta új klubjában.

 

„A fejlődésem szempontjából fontos, hogy rendszeresen játéklehetőséghez jussak, remélem, erre Augsburgban lehetőségem lesz majd. Szeretnék segíteni a csapatnak, hogy elérjük a közösen kitűzött céljainkat” – idézi Bénest a bajorországi klub hivatalos honlapja.

A 23 esztendős labdarúgó 2016-ban Zsolnáról szerződött a Borussiához, az elmúlt években 51 tétmeccsen kapott lehetőséget és két gól mellett öt gólpassz fűződött ezeken a nevéhez. A jelenlegi idényben – többnyire csereként – hét bajnokin, egy kupa- és két Bajnokok Ligája-meccsen jutott szóhoz. Összesen 248 percet töltött játékban a Transfermarkt adatbázisa szerint.

Nem ez az első alkalom, hogy Bénest kölcsönadja a Mönchengladbach, 2019 tavaszán a másodosztályú Holstein Kielben futballozott.

Az elsősorban a középpálya közepén bevethető játékos a szlovák válogatottban eddig háromszor lépett pályára, legutóbb 2019 őszén, Paraguay ellen kapott egy félidőt az együttesben.

Az Augsburg 19 fordulót követően a német élvonal 13. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik