Bundesliga: a Bild a Dortmund kiszemeltjei közt emlegeti Gulácsi Pétert

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 12:42
null
Gulácsi Péter a BVB kiszemeltjei között? (Fotó: AFP)
A Sport Bild beszámolója szerint a Borussia Dortmund nyáron új kapust szeretne szerződtetni. A jelöltek között pedig Gulácsi Péter lehet az első számú kiszemelt.

 

A Bild kiemeli, hogy Gulácsi az elmúlt években az RB Leipzig kapujában bizonyított. Ehhez képest kifejezetten jutányos áron, 10 és 15 millió euró közti áron lehetne megszerezni.

A német lap híréből nem derül ki, hogy Roman Bürki mellé vagy helyett szeretnének-e új kezdőkapust. Csupán úgy fogalmaznak, a svájci labdarúgó formaingadozása miatt egy olyan játékost szeretnének a posztra, aki hosszú távon is megfelelő „egyes” lehet.

Gulácsi stabilitása mellett hozzák fel érvként, hogy öt éve a lipcseieket szolgálja, és hogy az első, Bundesliga 2-es időszakot leszámítva – amikor épp egy rutinos svájci, Fabio Coltorti mögött padozott – kirobbanthatatlan a Leipzig kapujából.

A Bild szerint Gulácsi állítólagos 4.2 millió eurós évi keresete sem jelentene megugorhatatlan anyagi kihívást a BVB számára.

A lap már korábban is foglalkozott a magyar kapus lehetséges jövőjével. „Megerősíthetem, hogy Péter szerződésében szerepel egy kivásárlási záradék, amely idén nyáron aktivizálható” – mondta másfél hete a Bildnek Gulácsi svéd játékosügynöke, Hasan Cetinkaya, aki a konkrét összegről nem akart nyilatkozni.

Többször mondtam már, hogy itt is remekül érzem magam, a családom szintúgy. Nem tudom, mit hoz a jövő, de abból indulok ki, hogy az RB Leipzig nagyon jó csapat. A szerződésem további két és fél évig érvényes – az a vágyam, hogy hosszú távon a legmagasabb nívón védjek. Remélem, mindez megvalósítható Lipcsében” – mondta Gulácsi Péter január végén a ZDF műsorában, amikor szóba került lehetséges jövője.

A magyar válogatott labdarúgó a Kicker kapusrangsorában a második helyre került 2020-as őszi teljesítményével – ahogyan a tavaszi toplistán, úgy ezúttal is csak Manuel Neuer előzte meg posztján a Bundesligában.

A német újság hozzáteszi, Gulácsi mellett két másik kapus teljesítményét is kiemelt figyelemmel követik a dortmundiak.

Bürki jelenleg vállsérülés miatt nem bevethető a BVB-nél. Helyettese, a 33 esztendős Marwin Hitz pedig a nem várt játéklehetőség ellenére is távozni készül az idény végén – szerződése ugyanis lejár a csapatnál, a hosszabbításról pedig még nem állapodtak meg.

Legfrissebb hírek

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
2 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
5 órája

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
8 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
15 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
17 órája

Lewandowski a combizmát fájlalta, kihagyhatja a Dortmund elleni mérkőzést – sajtóhír

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:46

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:33

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik