Bayern München: Alaba 13 év után távozik a klubtól – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.02.16. 15:31
David Alaba bejelentette, hogy az idény végén már biztosan távozik a Bundesligában szereplő Bayern Münchentől. A 28 éves osztrák védő 13 évet töltött a bajoroknál, új klubját egyelőre nem nevezte meg.

„Ez a tizenhárom év csodálatos volt, amit nem lehet néhány szóval összefoglalni. Ennyi idő alatt a családommá vált ez a klub, de új kihívásra vágyom, fejlődni szeretnék játékosként. Szeretném leszögezni, hogy a pénz nem volt tényező számomra” – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a védelemben és a középpályán is bevethetőDavid Alaba, aki azt nem közölte, hol folytatja pályafutását. „Ez a tizenhárom év csodálatos volt, amit nem lehet néhány szóval összefoglalni. Ennyi idő alatt a családommá vált ez a klub, de új kihívásra vágyom, fejlődni szeretnék játékosként. Szeretném leszögezni, hogy a pénz nem volt tényező számomra” – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a védelemben és a középpályán is bevethetőDavid Alaba, aki azt nem közölte, hol folytatja pályafutását.

Korábbi sajtóhírek szerint már megegyezett a Real Madriddal, ahol négyéves szerződést kaphat, ám erről hivatalos információ még nem született.

David Alaba már biztosan távozik a Bayern Münchentől (Fotó: AFP)
David Alaba már biztosan távozik a Bayern Münchentől (Fotó: AFP)

Az osztrák válogatott játékos a friss klubvilágbajnok bajor együttessel többek között kilenc bajnoki címet, hat kupagyőzelmet és két Bajnokok Ligája-diadalt ünnepelhetett.

A 28 éves Alaba 2008-ban igazolt a Bayernhez, melynek színeiben 415 mérkőzést játszott. A jelenlegi szezonban is meghatározó játékos, ugyanis két kivételtől eltekintve valamennyi bajnoki találkozón kezdőként lépett pályára. A klub és Alaba között novemberben szakadtak meg a tárgyalások a hosszabbítást illetően.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
5 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
10 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21
Ezek is érdekelhetik