Bayern: másodperceken múlt, de nem tudtak éjjel Katarba repülni

Vágólapra másolva!
2021.02.06. 09:30
null
A Bayern hétfőn játssza a klub-vb elődöntőjét (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Bayern München péntek este 1–0-ra legyőzte Dárdai Pál csapatát, a Hertha BSC-t. A találkozó után a bajorok Berlinből repültek volna Katarba, a labdarúgó-klubvilágbajnokság helyszínére, ám harminc másodpercet késtek az elindulással – a német fővárosban éjfél után viszont nem lehet repülni, így a rekordbajnoknak reggelig várnia kellett a felszállással.

A Bayern München az eredeti tervei szerint Berlinből egyből Dohába repült volna, miután véget ért a Hertha elleni Bundesliga-mérkőzése. A lefújás után természetesen a játékosoknak át kellett esniük a kötelező koronavírusteszteken ahhoz, hogy repülőre ülhessenek. Pontosan ezért határozott úgy a Német Labdarúgóliga (DFL), hogy az eredetileg 20.30-kor kezdődő német bajnokit fél órával előrébb hozza.

A Bild szombat reggel azt a meglepő hírt közölte, hogy a Bayern a korábbi időpontba áttett találkozó ellenére sem indult el időben Katarba – reggel 6.52-kor szállt fel a német rekordbajnok gépe, így hét és fél órás késéssel érkezik majd meg Dohába.

Hogy mi lehetett ennek az oka? Nos, a Bayern futballistái és stábtagjai már 22.45-kor a berlini reptéren voltak, a gép azonban mégis csak 23.59-kor indult volna el.

Berlinben éjfél után már nem lehet repülőgép a levegőben, s a német lap úgy tudja, hogy a bajorok 30 másodperccel túllépték ezt a határt, ezért nem engedték nekik, hogy elinduljanak.

„Teljesen kifáradtunk a hatóságoknak és ennek a tilalomnak»köszönhetően«. Akik nem engedtek minket felszállni, nem is igazán tudják, hogy mit tettek velünk” – nyilatkozta dühösen Karl-Heinz Rummenigge.

A Bayern sztárjainak állítólag a gépen kellett tölteniük az éjszakát egészen 6.52-ig, amikor is végre felszállhattak. A müncheniek hétfőn találkoznak az al-Ahlival az elődöntőben.

A Bayern München 22 tagú utazó keretében nem lehetett ott Leon Goretzka és Javi Martínez, akikről egy hete jelentették be, hogy megfertőződtek a koronavírussal. Hans-Dieter Flick vezetőedző szerint Goretzka esetében van remény, hogy a társai után utazik és legalább a csütörtöki, második találkozón pályára léphet, Martínez katari szereplését azonban valószínűtlennek nevezte.

KLUB VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Vasárnap, 19.00:
Palmeiras (brazil)–UANL Tigres (mexikói)
Hétfő, 19.00: al-Ahli (egyiptomi)–Bayern München (német)

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
16 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25
Ezek is érdekelhetik