Hertha: Matthäus örül Dárdai Pál visszatérésének

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 21:01
null
Lothar Matthäus örömmel fogadta, hogy hétfőn újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának a vezetőedzője (Fotó: AFP)
A 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus örömmel fogadta, hogy hétfőn újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának a vezetőedzője – számolt be róla az MTI.

 

„Dárdai Pál és Arne Friedrich mint sportigazgató – ez egy kiváló klub nagyszerű tervének tűnik – írta a Sky tévécsatorna oldalán a világbajnok Lothar Matthäus. – Akárcsak Josep Guardiola a Barcelonát, senki sem ismeri úgy a berlini klubot, a szurkolókat és a médiát, mint a magyar edző. Emellett nagyon klassz, hogy 2022 nyaráig dolgozhat.”

A korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó német klasszis közölte, Dárdai vezetésével a Hertha remélhetőleg nemcsak sikeres, hanem látványos futballt is játszik majd, ahogyan egy fővárosi klubhoz illő.

„Az első időszakához képest ugyanis jelenleg a megfelelő játékosállomány is a rendelkezésére áll” – fejtette ki Matthäus.

A berlini egyesület hétfő délután jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai veszi át az együttes irányítását, a stáb tagja lesz kapusedzőként Petry Zsolt is. Dárdai 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
12 órája

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik