Németország: „egy meccs nem lehet sorsdöntő” – Löw marad a kapitány

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 16:36
null
A spanyoloktól kapott nagy zakó ellenére marad Löw a német kapitány (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hétfőn bejelentette, hogy Joachim Löw marad a válogatott szövetségi kapitánya 2021-re.

 

A hétfői telefonkonferencián közös megegyezéssel arra jutottak a felek, hogy meghosszabbítják Joochim Löw egyezségét.

A 60 éves tréner 2006 óta irányítja a német válogatottat, amellyel 2014-ben világbajnoki címet szerzett, 2017-ben Konföderációs Kupát nyert, a 2008-as Európa-bajnokságon döntőzött, a 2010-es világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett.

Mint ismert, a válogatottnak esélye volt, hogy bejusson a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, de az elsőségről döntő találkozón a spanyol csapat 6–0-ra kiütötte.

„Fontos, hogy nyílt, konstruktív és intenzív eszmecsere legyen arról, hogy mi vezetett a spanyolok elleni vereséget eredményező helyzetig, valamint az Európa-bajnokságig hátralévő hónapokról is. Egyetlen meccs nem lehet, és nem szabad, hogy mércéje legyen a válogatott és a szövetségi kapitány megítélésének” – idézi a Kicker a szövetség véleményét.

„Szilárd meggyőződésünk, hogy Joachim Löw és edzői csapata sikeres tornát zár a mindannyiunk számára erőt próbáló időkben. A szövetségi kapitány megtesz minden szükséges intézkedést, hogy izgalmas Európa-bajnokságot zárjunk 2021-ben” – teszik hozzá.

A Kicker a cikke végén megemlíti, hogy Löw szerződését a 2018-as világbajnokság előtt hosszabbították meg, az új egyezsége pedig a 2022-es világbajnokság végéig szól.

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
21 órája

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik