Bayern: a spanyol második vonalból igazoltak – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.04. 18:40
null
Marc Roca a Bayern Münchenére cseréli az Espanyol mezét (Fotó: AFP)
A Bayern München hivatalos felületein keresztül bejelentette, hogy szerződtette az Espanyol 23 éves játékosát, Marc Rocát.

Roca alapvetően védekező középpályás, de a középpályán már több pozícióban is pályára lépett. A bajorok közleménye szerint a játékos 2025-ig kötelezte el magát új klubjánál. A spanyol Sport szerint 15 millió euróért érkezik.

„Nagyon boldog vagyok, ez egy valóra vált álom számomra. Szerintem a Bayern München a világ legjobb klubja, erős tradíciókkal. Nagyon várom már, hogy magamra ölthessem a klub színeit” – mondta az átigazolás bejelentésekor Roca.

„Nagyon örülünk, hogy szerződtettük Marc Rocát. Kiválóan illeszkedik a csapatunkba játékosként és emberként is, és velünk tovább fejlődhet. Biztosak vagyunk benne, hogy értéket képvisel majd nálunk” – mondta Hasan Salihamidzic, a müncheniek sportigazgatója.

A Bayern új futballistája 2008-ban került az Espanyolhoz, a ranglétrát végigjárva 2016 augusztusában debütálhatott a felnőttek között. 121 tétmeccsen szerepelt a barcelonaiaknál, 3 gólja és 6 gólpassza is volt. A spanyol U21-es válogatott tagjaként aranyérmet nyert a 2019-es U21-es Európa-bajnokságon.

Roca a 22-es mezt viseli majd Németországban.

Legfrissebb hírek

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
13 órája

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21
Ezek is érdekelhetik