Németország: öt meccsre eltiltották a szurkolót megrángató HSV-játékost

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 14:07
null
Leistner számára nem szép emlék a drezdai mérkőzés (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) öt mérkőzésről eltiltotta, valamint 8000 eurós (mintegy 2.8 millió forintos) pénzbírságra ítélte a német másodosztályban szereplő Hamburger SV játékosát, Toni Leistnert, aki a Dynamo Dresden elleni kupamérkőzést (1–4) követően fizikailag bántalmazta az ellenfél egyik szurkolóját.


Ahogy az esetrőlmár beszámoltunk, a német középhátvéd éppen interjút adott az egyik tévécsatornának, amikor a lelátón szidalmazni kezdték terhes feleségét.

A játékos a nyilatkozatot félbeszakítva felrohant a lelátóra, majd nekiesett az egyik szurkolónak – a biztonsági szolgálatnak is közbe kellett avatkoznia.

Leistner azzal, hogy a drukkerek közé ment, a DFB járványhelyzet miatt hozott higiéniai szabályait is megszegte, ezért a német szövetség dupla büntetést szabott ki rá: amellett, hogy öt tétmérkőzésen nem léphet pályára, 8000 eurót is ki kell fizetnie.

NÉMET KUPA
1. FORDULÓ

Dynamo Dresden (III.)–Hamburger SV (II.) 4–1

Legfrissebb hírek

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21

Német Kupa: ötöt lőtt ötödosztályú ellenfelének a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.08.17. 18:11

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Schäfer Andrásék fölényes győzelemmel jutottak tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.15. 20:13

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23
Ezek is érdekelhetik