Németország: Mario Götze nem szeretne visszavonulni BL-arany nélkül

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 16:07
null
Götze mindenképpen BL-t nyerne (Fotó: AFP)
A 2014-es világbajnoki döntő hősének, Mario Götzének az előző idény végén lejárt a szerződése a Borussia Dortmundnál, és a 28 éves támadó középpályás továbbra is keresi új klubját, elsősorban hazáján belül.

 

A játékos a németBildnekadott interjút, amelyben jelenlegi kérőiről nem akart semmilyen konkrétumot mondani, azt viszont elárulta: a korábban megjelent amerikai szerződéséről szóló pletyka már „nem téma” számára, mindenképpen Európában szeretné folytatni pályafutását:

„Nagyra törő terveim vannak, mindenképpen meg szeretném nyerni a Bajnokok Ligáját. Ez hajt előre minden egyes nap. Nem szeretném a nélkül befejezni a pályafutásomat, hogy ezt legalább egyszer el nem érem.”

Götze számára több ország is szóba jöhet a folytatáshoz, de elsődlegesen a német élvonalban szeretné megtalálni következő klubját. Ahogy fogalmazott: „Sohasem mondtam, hogy el kellene hagynom a Bundesligát. Több, igen nagy terveket szövögető csapat is van Németországban.”

A játékos hazájában október 5-ig tart az átigazolási időszak, de Götzét egyelőre nem feszíti a közelgő dátum:

„Szeretnék kellő időt hagyni arra, hogy a lehető legjobb döntést hozhassam meg. Számos olyan aspektus van, amely fontos szerepet játszik a döntésemben, hogy hol folytassam. Az új csapatnál a klub szemléletének és az edző személyének is közel kell állnia a szívemhez. A pénzügyi szempont kevésbé fontos. Magas színvonalon kell játszanom, és meg kell mutatnom, hogy bármelyik együttest tudom segíteni” – fogalmazott.

A támadó középpályás 2016-ban tért vissza a Bayern Münchentől a Borussia Dortmundhoz, amelynél a teljesítménye nem közelítette meg a fekete-sárgáknál töltött első, 2009 és 2013 közötti időszakát. Szerződését az elmúlt idény végén nem hosszabbították meg, így most szabadon igazolható.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
23 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik