Bayern: Messi a bajoroknál? Rummenigge reagált!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.27. 15:40
null
Egy biztos: Lionel Messi nem lesz a Bayern München játékosa (Fotó: AFP)
Karl-Heinz Rummenigge, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója szerint az FC Barcelona labdarúgócsapatától távozni szándékozó Lionel Messi túlságosan drága lenne a bajor klubnak.

 

„Egy ilyen nagyságrendbe kerülő játékost nem tudnánk megfizetni, és ez nem is része a politikánknak és a felfogásunknak” – nyilatkozott a 64 éves szakember az olasz Tuttosport című napilapnak.

„A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben ez egyetlen egyesületnek sem könnyű, és nem elég, ha a tulajdonos gazdag, szupergazdagnak kell lennie” – jelentette ki Rummenigge, aki szerint Messi szerződtetéséhez és megtartásához elképesztően sok pénzre van szükség.

„Őszintén szólva egy kicsit elszomorított, amikor azt hallottam, hogy Messi el akarja hagyni az FC Barcelonát. Része volt annak, hogy a klub történelmet írt, és véleményem szerint ő gránátvörös-kékben akarta befejezni a pályafutását” – vélekedett Rummenigge, majd hozzátette: bizonyára vannak olyan szempontjai, amelyekkel ő nincs tisztában, ezért nem is akar ítélkezni.

A Bayern München a BL negyeddöntőjében 8–2-re megverte a Barcát, sokak szerint ez volt az a momentum, amely annyira elmélyítette a katalán klubnál a válságot, hogy Messi közölte, el akar igazolni.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
2025.06.16. 13:19

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.15. 19:58

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06
Ezek is érdekelhetik