Németország: az ötödosztályban lett edző a PAFC volt trénere

Vágólapra másolva!
2020.07.20. 19:44
null
Radoki János hosszú szünet után vállalt újra tréneri munkát (Fotó: Dömötör Csaba)
A német ötödosztályban szereplő TSW Schwaben Augsburg vezetőedzője lett Radoki János, akit tavaly áprilisban menesztettek a Puskás Akadémia vezetőedzői posztjáról – legalábbis a klub hivatalos honlapján található információk szerint.

 

Radoki tavaly áprilisi menesztése óta nem dolgozott egy klubnál sem, és a kinevezéséről beszámoló, a német amatőr labdarúgással foglalkozó fupa.net híre szerint még a visszavonulás is megfordult a fejében.

„Kimerítő folyamat volt megegyezni Jánossal, de végül sikerrel jártunk. Érkezése nagy nyereség számunkra. Legutóbb a magyar élvonalban dolgozott a Puskás Akadémiánál, és azt követően egy német ötödosztályú csapatnál dolgozni nyilván nem lehet túl inspiráló” – fogalmazott Sebatian Schaller, a Schwaben Augsburg sportigazgatója, aki azt is elárulta, az elmúlt másfél évben Radoki elfordult a futballtól, már mással foglalkozott, ezért volt különösen nehéz meggyőzni őt arról, hogy vállalja el a csapat vezetőedzői posztját.

Az Oberliga dél-bajor csoportjában a koronavírus miatti félbeszakítás előtt Radoki új csapata a 17., utolsó előtti, még osztályozós szereplést jelentő helyen állt.

Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.19. 09:20
Ezek is érdekelhetik