Bayern: Michael Rummeniggét meglepték Flick sikerei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 13:06
null
Michael Rummeniggét meglepték Flick sikerei (Fotó: AFP)
A korábbi német válogatott, Michael Rummenigge bevallotta, hogy meglepte egykori játékostársa, Hansi Flick vezetőedzői eredményessége a Bayern München labdarúgócsapatánál.

 

„Őszintén bevallom, hogy nem néztem ki régi barátomból ezeket a sikereket és ezt a stílust” – mondta az 56 éves Rummenigge, aki a bajor klub elnökének, Karl-Heinz Rummeniggének az öccse.

„Még emlékszem arra, amikor játékosként 1985-ben az SV Sandhausentől a Bayernhez jött. Nagyon nyugodt volt, visszafogott, mindig lojális, nagyon kedves és benne volt minden szórakozásban. Egyszerűen jó ember. De vezető típusnak nem mondtam volna” – véli Rummenigge, aki 1981 és 1988 között 152 Bundesliga-meccsen lépett pályára müncheni színekben.

„Ennek fényében különösen meggyőző az, ahogy most edzőként viselkedik. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött. Szerintem akár triplázhat is az idén a Bayernnel” – fogalmazott arra utalva, hogy a bajorok az újabb bajnoki címük kapujában állnak, a Német Kupában döntősök és még a Bajnokok Ligájában is versenyben vannak.

Az 55 éves Flick novemberben vette át a Bayern München irányítását előbb megbízott vezetőedzőként, majd áprilisban 2023 nyaráig szóló szerződést kötött a klubbal.

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
12 órája

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
15 órája

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Luís Enrique Pedriről: Ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 11:58

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32
Ezek is érdekelhetik