Bayern: Heynckesnek imponál Flick csapatának harmóniája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.18. 10:26
null
Heynckes az egyetlen, aki vezetőedzőként triplázni tudott a Bayernnel (Fotó: AFP)
Jupp Heynckes, a német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője utódját, Hansi Flicket dicsérte azok után, hogy a bajor együttes kedden a címét megvédve sorozatban nyolcadik, összességében 30. bajnoki címét nyerte meg.

„Leginkább a pályán lévő tizenegy játékos egységessége és a köztük lévő harmónia az, ami imponál nekem” – kommentálta a 75 éves Heynckes a Kicker című szaklapnak a müncheni tréner által végzett munkát. Kiemelte, ezek azok az elemek, amelyeken jól látható Flick és a szakmai stáb elképzelése és tevékenysége.

Heynckes hozzátette, Flick kinevezésével „új idők járnak” a Bayern Münchennél.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Heynckes 1987 és 1991 között, majd 2009-ben ideiglenesen, aztán 2011 és 2013, végül pedig 2017 és 2018 között irányította a Bayernt. A müncheni klub történetében ő az egyetlen vezetőedző, aki triplázni tudott a csapattal, 2013-ban a Bundesligát, a Bajnokok Ligáját és a Német Kupát is megnyerte az együttes.

Legfrissebb hírek

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Fiatal svéd szélsőt igazolt a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 12:59

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik