Németország: megvan a negyedik fertőzött drezdai labdarúgó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 20:14
null
Drezdai klub logója esőcseppekben tükröződik a stadion mellett parkoló autón (Fotó: AFP)
Már a negyedik labdarúgó fertőződött meg a német másodosztályú Dynamo Dresden csapatánál – jelentette be csütörtökön a klub.

A negyedik pozitív tesztet a vizsgálatok ötödik hullámában adta az egyik futballista. Ráadásul az edzői stáb egyik tagjának közeli hozzátartozójánál is kimutatták a SARS-CoV-2-vírus okozta COVID–19 betegséget. Mindannyiuknál 14 napos házi karantént rendeltek el.

A teljes együttes karanténban van május 9. óta, amikor két játékosnál mutatták ki a fertőzést, amelyet azt követően még egy labdarúgó kapott el. Hármójukat a negyedik és ötödik vizsgálat is egészségesnek mutatta, így – a csapat többi, szintén negatív tesztet adó tagjával – szombaton visszatérhetnek az edzésekhez.

„Ez az eset bizonyítja, hogy a drezdai egészségügyi hivatal felelősségteljesen és helyesen cselekedett a döntéssel, amellyel a csapattagokat házi karanténra rendelte, ezzel lehetővé téve, hogy a korai szakaszában megszakítsuk a fertőzések láncolatát” – fogalmazott a csapatorvos. Hozzáfűzte: arra számít, hogy további esetek kerülhetnek napvilágra.

A drezdaiak vasárnap a Hannoverrel játszottak volna a Bundesliga 2-ben, ám nem tudtak kiállni a karanténba kerülés miatt. A találkozót június 3-ára halasztották. Legközelebb május 31-én a Stuttgart ellen lép pályára a Dynamo.

Németországban 178 473 a fertőzöttek száma, 8144 a halottaké és 156 966-an gyógyultak meg.

Legfrissebb hírek

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik