Hertha: a cseh légiós szerint lesz előnye is az üres lelátóknak

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 19:55
null
Darida (balra) a hatékonyabb kommunikációban bízik (Fotó: AFP)
Vladimír Darida, a Hertha BSC cseh labdarúgója úgy véli: előnye is lesz az üres lelátóknak, amikor a hétvégén – a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül – újraindul a Bundesliga-idény.

„Mindenki jól tudja majd irányítani a csapattársát, ez segítségünkre lehet” – mondta a berliniek 29 éves középpályása arra utalva, hogy a nézőtérről érkező zaj nem fogja akadályozni őket az egymás közötti kommunikációban.

„Egyszerűbb lesz, mintha szurkolók is lennének a stadionban” – tette hozzá.

Darida bízik abban, hogy új edzőjükkel, Bruno Labbadiával sikeresen rajtolnak a többhetes kényszerszünetet követően. Első meccsüket szombaton, a Hoffenheim otthonában játsszák, s ha sikerül pontokat gyűjteniük, előrébb léphetnek a 13. helyről.

„Mindenki érti, mit akar a mester. És ha ezt sikerül átültetnünk a gyakorlatba, akkor eredményesek lehetünk” – fogalmazott.

A Bundesliga küzdelmeit március 13-án függesztették fel, a bajnokság szombaton folytatódik, zárt kapuk mögött. Még kilenc forduló van hátra.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik