BVB: még egy évet marad a BL-döntős csapat alapembere

Vágólapra másolva!
2020.05.20. 16:39
null
Lukasz Piszczek még egy évig marad a Dortmund játékosa (Fotó: bvb.de)
Újabb egy évvel meghosszabbította Lukasz Piszczek szerződését a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetősége – jelentette be a Bundesligában második helyen álló klub a hivatalos honlapján.

 

A 34 éves lengyel jobbhátvéd 2010-ben került a Dortmundhoz, azóta 355 tétmérkőzésen szerepelt a BVB színeiben, és alapembere volt a 2013-ban Bajnokok Ligája-döntős csapatnak. Két-két bajnoki címet (2011, 2012), Német Kupát (2012, 2017) és német Szuperkupát (2014, 2019) nyert az együttessel, a Bundesligában pedig kétszer (2016, 2017) is beválasztották az idény álomcsapatába.

Piszczek a jelenlegi szezonban is meghatározó játékosa a Dortmundnak, 30 meccsen egy gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

A német klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a lengyel labdarúgó az új szerződésének lejártával, jövő nyáron – amikor már a 36. életévét tölti be – befejezi pályafutását.

Borussia Dortmund on Twitter

Borussia Dortmund verlängert den Vertrag mit Łukasz #Piszczek um ein weiteres Jahr bis 2021! #PISZCZU2021



Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 15:35

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Szerződést hosszabbított egyik legjobbjával a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 20:09

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Női kézilabda: hosszabbított klasszisával a Győr, 2030-ig marad

Kézilabda
2025.08.25. 10:38
Ezek is érdekelhetik