Sallaiék hazai pályán meglepetésre kikaptak a Werdertől

Vágólapra másolva!
2020.05.23. 15:19
null
Sallai (labdával) a neki jutott 81 percben csapata egyik legveszélyesebb játékosa volt (Fotó: AFP)
A Freiburg Sallai Rolanddal a kezdőcsapatában hazai pályán 1–0-ra kikapott a Werder Brementől a Bundesliga 27. fordulójának szombati játéknapján.

A Sallai Rolanddal a kezdőjében felálló és az európai kupaindulásért harcoló Freiburg meglepetésre hazai pályán 1–0-ra kikapott a kiesés ellen küzdő Werder Brementől, miután Leonardo Bittencourt 19. percben szerzett góljára nem született hazai válasz.

A freiburgiak rengeteg helyzetet puskáztak el, míg a vendégeknek az egész mérkőzés alatt mindössze három kaput eltaláló lövésük volt, s ezek közül is a második volt Bittencourt precíz lövése a 19. percben, amelynél csak Davy Klaassen gólpassza volt talán szebb.

Sallai Roland egyébként végig nagyon agilisen, veszélyesen játszott, látszott rajta, hogy nagyon szeretné góllal emlékezetessé tenni a 23. születésnapját, amely a találkozó előtti napon volt. Nem járt azonban sikerrel, és erről nagy mértékben a brémaiak cseh kapusa, Jirí Pavlenka tehet, aki remek napot fogott ki, egyszerűen nem lehetett gólt lőni neki.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a gólszerző Bittencourt már a lecserélése után, a lelátón ülve kapott sárga lapot; hogy Sallai Roland a 81. percben átadta helyét Csang Hun Kvonnak; és hogy a vendégektől a 89. percben Philipp Bargfrede megkapta a második sárgája mellé a pirosat is Robert Hartmann játékvezetőtől, aki a 92. percben videózás után vonta vissza Manuel Gulde egyenlítőnek vélt gólját les miatt – jogosan.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Freiburg–Werder Bremen 0–1 (Bittencourt 19.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI
BorussiaMönchengladbach–Bayer Leverkusen 1–3 (Thuram 52., ill. Havertz 7., 58. – a másodikat 11-esből, S. Bender 81.)
Paderborn–Hoffenheim 1–1 (Srbeny 9., ill. Skov 4.)
Wolfsburg–Borussia Dortmund 0–2 (Raphaël Guerreiro 32., Hakimi 78.)

KÉSŐBB
18.30: Bayern München–Eintracht Frankfurt (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A többi mérkőzésről bővebben itt olvashat!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 26 18 4 4 75–26 +49 58
2. Borussia Dortmund 27 17 6 4 74–33 +41 57
3. Bayer Leverkusen 27 16 5 6 52–32 +20 53
4. Mönchengladbach 27 16 4 7 53–34 +19 52
5. RB Leipzig 26 14 9 3 63–27 +36 51
6. Wolfsburg 27 10 9 8 36–33 +3 39
7. Freiburg 27 10 7 10 35–37 –2 37
8. Schalke 26 9 10 7 33–40 –7 37
9. Hoffenheim 27 10 6 11 36–47 –11 36
10. Hertha 27 9 7 11 39–48 –9 34
11. 1. FC Köln 26 10 3 13 41–47 –6 33
12. Union Berlin 27 9 3 15 32–47 –15 30
13. Eintracht Frankfurt 25 8 4 13 39–44 –5 28
14. Augsburg 26 7 6 13 37–54 –17 27
15. Mainz 26 8 3 15 36–55 –19 27
16. Fortuna Düsseldorf 26 5 8 13 27–50 –23 23
17. Werder Bremen 26 5 6 15 29–59 –30 21
18. Paderborn 27 4 6 17 31–55 –24 18
Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
19 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik