Bayern: a csapat korábbi védője nem igazolná le Sanét

Vágólapra másolva!
2020.05.31. 13:09
null
Leroy Sané Willy Sagnol Bayernjébe nem kellene (Fotó: AFP)
Szerinte Leroy Sané nem illik a Bayern Münchenhez, így a bajor klub korábbi védője, Willy Sagnol óva int a német válogatott labdarúgó szerződtetésétől.

 

Az elmúlt hetekben több médiaértesülés is arról számolt be, hogy a 24 éves szélső nem hosszabbítja meg 2021 júniusában lejáró szerződését a Manchester Citynél. Több sajtóorgánum is azt feltételezte, hogy a müncheni alakulatnál folytatja, sőt, a Sport Bild már arról is hírt adott, hogy a 10-es mezszámot kaphatja meg.

„Az ő karaktere egyáltalán nem illik a klubhoz. Magának való, a formája pedig nagyon hullámzó. A Manchester Citynél és a válogatottban is sok problémája volt” – idézte a goal.com a 43 éves Sagnolt, aki játékosként 2000 és 2009 között erősítette a Bayernt, amellyel többek között öt bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert. Carlo Ancelotti menesztése után 2017-ben ideiglenesen vezetőedzőként is irányította a csapatot. A francia válogatottban 58 alkalommal szerepelt.

A müncheniek már tavaly nyáron szerették volna átigazolni az akkor csúcsformában lévő Sanét, akiért a Manchester City sajtóhírek szerint 150 millió eurót kért. Az üzlet azonban nem jött létre, mert a játékos súlyosan megsérült és több hónapot ki kellett hagynia, csak idén januárban állt újra edzésbe. Néhány hete a német sajtó arról írt, hogy még 10 millió euró hiányzik Sané szerződtetéséhez, mivel a Bayern 40 millió eurót kínál a futballistáért, a Manchester City viszont 50 millió szeretne érte kapni. Sagnol azonban ennél magasabb átigazolási összegről tud.

„Nagyjából 80 millió euró körüli összegről beszélünk, márpedig ebben az esetben inkább hozzátennék még húszmillió eurót, és Kai Havertzet igazolnám át” – utalt a Bayer Leverkusen 20 esztendős, ugyancsak német válogatott játékosára, akinek 2022 nyarán jár le a kontraktusa a gyógyszergyáriaknál.

Legfrissebb hírek

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
2025.08.02. 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31
Ezek is érdekelhetik