A rebellisek csatára, aki Gerd Müllerrel versengett

A hatvanas évek a lázadás esztendei voltak. Az évtized végén, majd a következő elején átalakulóban volt a világ: a fekete-fehér televíziót felváltotta a színes, a Beatles és Rolling Stones mellett feltűnt a The Clash és a Sex Pistols. A korszak új hullámába tökéletesen beleillettek a Borussia Mönchengladbach labdarúgói, akik nemcsak a pályán kívül viselkedtek úgy, mint a rocksztárok, a pályán mutatott teljesítményüktől is hangos volt a média.

HAGYOMÁNY KONTRA ÚJDONSÁG

Jupp Heynckes hároméves hannoveri kitérőt követően tért haza Mönchengladbachba. Korábbi szobatársa és legjobb barátja, Günter Netzer régóta várta már. A gárda legjobbjának tartott, szőke hosszú hajú játékmester felidézte a régi emlékeket, amikor édesapja kocsijában bizonyította csapattársának 18 éves korában, hogy a sebesség rabja (1970 januárjában a szenvedélye kis híján az életébe került, a balesetben elszenvedett sérülései miatt nem vehetett részt a mexikói világbajnokságon). Günter Netzernek megvolt a magához való esze – később bizonyította a Hamburger SV sportvezetőjeként és bártulajdonosként is –, tudta, hogy a Borussia Jupp Heynckesszel kiegészülve megállíthatatlanul száguldhat a címvédés felé a Bundesliga 1970–1971-es kiírásában. A csapat a Bayern Münchennel küzdött meg a salátástálért, a versenyfutás az utolsó fordulóban dőlt el, amikor a bajor alakulat meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett a Duisburg otthonában. Hennes Weisweiler tanítványai ismét ünnepelhettek, a Gladbach lett az első klub, amely a Bundesliga története során megvédte a címét.

Az 1968-as diáklázadások nyomán a német sajtó előszeretettel vont párhuzamot a politika és a futball között. A média úgy vélte, a Bayern München futballja a konzervatív, a régi politikai vonalat képviseli, míg vetélytársa, a Mönchengladbach agresszív, fiatalos játéka a lázadó ellenzéket, a rebelliseket szimbolizálja. Günter Netzer oldalán Berti Vogts és Jupp Heynckes jelentette a németek szemében az újat, a túloldalon Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Uli Hoeness és Paul Breitner a hagyományt.

Csakúgy, mint a salátástálért, a gólkirályi címért is rendre a két klub csatárai küzdöttek meg: a Bayern támadója, Gerd Müller hétszer bizonyult a legjobbnak, Jupp Heynckes 1975-ben utasított mindenkit maga mögé, míg az 1973–1974-es évadban 30 góllal megosztoztak a díjon.

Ulrich „Uli” Hesse német újságíró Tor című könyvében hosszasan foglalkozik az 1970-es évekkel, és rávilágít az ellentmondásra: a Bayern München eredményközpontú, pragmatikus futballja több gólt eredményezett az évtizedben, mint a Borussia Mönchengladbach ellenállhatatlan kontrajátéka (1970 és 1978 között a bajor gárda 634 gólig jutott a bajnokságban, vetélytársa 630-ig).

A versengés a legjobbat hozta ki mindkét félből: a Bayern München 1971 és 1974 között sorozatban háromszor ünnepelhetett a Bundesligában, a bajor hegemónia után a Borussia Mönchengladbach hároméves hazai egyeduralma kezdődött. Csupán minden idők talán legemlékezetesebb végjátékán múlt, hogy Heynckes nem újabb bajnoki arany után vonult vissza az 1977–1978-as idényt követően…

LEHETETLEN KÜLDETÉSNEK INDULT

„Megőrült? Még három gólt kell szereznünk? Esélytelen!” – kiáltott ki vezetőedzőjének Heynckes a Borussia Dortmund elleni bajnoki mérkőzés 66. percében. A Mönchengladbach játékosai azonban nem adták fel, és meg sem álltak összesen tizenkettőig az 1977–1978-as német élvonal záró fordulójában. Heynckes ötöt vállalt magára a történelmi 12 gólos sikerből, és aligha gondolta, hogy pályafutása utolsó hivatalos találkozója, a Dortmund elleni 12–0-s diadal után keserű szájízzel vonul vissza.

A Gladbach másodikként várta az utolsó játéknapot, azonos pontszámmal, de a gólkülönbséget nézve tízgólos lemaradással az 1. FC Köln mögött. Mindkét együttes otthonától távol küzdött a bajnoki címért: Heynckesék a Bökelbergstadion átépítése miatt a düsseldorfi létesítménybe kényszerültek, míg a St. Pauli játékosai a kölni szurkolók befogadására alkalmatlan Millerntor helyett a Volksparkstadionban látták vendégül a listavezetőt. Az előzetesen lehetetlen küldetésnek titulált terv azonban vállalhatónak tűnt, amikor 13 perc játékot követően a Gladbach már hárommal vezetett. Az utolsó mérkőzését szenzációsan kezdő Heynckes (12 perc alatt duplázott) meg sem állt öt gólig, és hiába került játékostársaival közel – három gólra – a salátástáltól, 5–0-s győzelmével a Köln hármat megőrzött a forduló előtti tízgólos előnyéből.

„A kispadon ülő cserejátékosok rádión hallgatták a Köln meccsét – emlékezett vissza Heynckes a találkozó 40. évfordulója kapcsán a Bildnek. – A hatvanhatodik percben tudtuk, hogy kettővel vezet a riválisunk, s ha három gólt szerzünk, ledolgozzuk a hátrányunkat. Annak a híre is eljutott hozzánk, hogy a Köln további három gólt szerzett, de akkor már nem álltunk le… A végén a pálya szélén magamba roskadtam, fel sem fogtam, mi történt. A buszon viszont már azzal nyugtattam a többieket, nem is tragédia, hogy nem így lettünk bajnokok.”

A rekordkülönbségű győzelmet követően felvetődött, hogy a felek megegyeztek a találkozó előtt – a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) vizsgálatot is indított, de bizonyíték hiányában senkit sem marasztalt el.

„Mindig tisztán játszottunk, a Dortmundnak nem volt tétje a mérkőzésnek, de azt senki sem gondolta, hogy tizenhárom perc után már hárommal vezetünk – mondta Heynckes. – Érdekes, hogy a Köln mérkőzésével kapcsolatban sohasem vizsgálódtak. Pedig korábbi edzőm és mentorom, Hennes Weisweiler akkoriban a rivális csapat kispadján ült, és ő fizette ki a húszezer kölni szurkoló belépőjét, ezért nem játszhatott a St. Pauli a saját stadionjában, mert nem fértek volna be a drukkerek. Sohasem derül már ki, én viszont úgy érzem, ha a Millerntorban rendezik meg a találkozót, akkor nem a Köln a bajnok.”

Érdekesség, hogy Heynckes „vonzotta” a nagy különbségű sikereket: a Schalke elleni 11:0 során triplázott 1967 januárjában, majd a „csikók” vezetőedzőjeként a Braunschweig csapatára számolt rá tízet (10–0) 1984-ben.

AZ ELHAJÍTOTT KÓLÁS DOBOZ TÖRTÉNETE

A legemlékezetesebb győzelmét azonban elvették tőle és csapatától. A Borussia Mönchengladbach az olasz Internazionalét fogadta 1971. október 20-án. A Bajnokcsapatok Európa-kupája nyolcaddöntőjének első összecsapása döntőnek is beillett volna, akkora várakozás előzte meg, ám a találkozón osztálykülönbség volt a két gárda között. A Borussia 7–1-re kiütötte előzetesen esélyesebbnek tartott riválisát, a sajtó szerint Günter Netzer élete mérkőzését játszotta, de Heynckes és a dán Ulrik le Fevre is duplázott. Mégsem a német csapat szenzációs futballja miatt maradt örökre emlékezetes a találkozó, hanem egy szurkoló miatt, aki egy coca-colás dobozzal fejbe találta (a tettes nem került elő) a szépítő gól szerzőjét, Roberto Boninsegnát az első félidőben. Bizonyíték és az esetet rögzítő felvétel hiányában a német együttes védője, Ludwig Müller visszaemlékezésére kell hagyatkoznunk, aki testközelből élte át az esetet. Elmondása szerint az üres doboz Roberto Boninsegna vállát találta el, aki az Internazionale csapatkapitánya, Sandro Mazzola kérésére terült el a földön és játszotta el „haláltusáját”.

Az Inter az incidenst felhasználva célt ért az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA), az olasz klub óvott és nyert: a találkozó eredményét megsemmisítették, a visszavágót előbb semleges helyszínre akarták vinni (Bern), végül „enyhítésként” Nyugat-Berlint jelölték ki.

Noha az „első” olaszországi mérkőzésen az Internazionale győzött 4–2-re, a nyugat-berlini összecsapást is óriási érdeklődés övezte. Nyolcvannégyezer ember előtt játszott gól nélküli döntetlent a két együttes, így a Gladbach búcsúzni kényszerült a BEK-től másfél hónappal azután, hogy hatgólos győzelmet aratott a stadionjában…

Mi történt a szurkolóval, aki állítólag behajította a dobozt?

A rendőrök által elvezetett drukkert bizonyíték hiányában felmentette a bíróság, de az élete örökre megváltozott. Éveken keresztül kapott halálos fenyegetést, gyomorfekélye lett, és felhagyott a meccsre járással. A történtek után huszonöt évvel jelentkezett egy újabb szimpatizáns, aki megerősítette Ludwig Müller állítását, és úgy vélte, valójában egy olasz drukker dobta meg saját játékosát…

Bár az igazság nem derült ki, a különleges história tükrözi, milyen balszerencséje volt a Gladbachnak a nemzetközi porondon, amely 1973 májusában az UEFA-kupa döntőjét, 1977 májusában a Bajnokcsapatok Európa-kupája fináléját veszítette el a Liverpool ellen. Igaz, az UEFA-kupa 1974–1975-ös idénye végén a klub megnyerte története első nemzetközi trófeáját, a döntőben a holland Twentét múlta felül 5–1-es összesítéssel. Jupp Heynckes lett a sorozat gólkirálya (11 gól), a döntő második mérkőzésén mesterhármast jegyzett. Hennes Weisweiler a diadal után engedett a Barcelona csábításának, a helyét Udo Lattek vette át a kispadon. A Bayern Münchentől érkező vezetőedző jó viszonyt ápolt Heynckesszel, és játékosa visszavonulásakor kiváló ötlettel állt elő az 1977–1978-as idény végén.

Felkérte másodedzőjének.