RB Leipzig: a járványra hivatkozva kérik, gondolja meg magát

Vágólapra másolva!
2020.04.07. 18:31
null
Dayot Upamecanót maradásra biztatják az RB Leipzignél (Fotó: AFP)
Európai élcsapatok sora vinné az RB Leipzig francia utánpótlás-válogatott védőjét, Dayot Upamecanót, ám a lipcsei egyesület részéről azt szeretnék, ha a játékos a jelenlegi helyzetet figyelembe véve átgondolná a döntését.

 

A 21 éves futballista szerződése 2021 júniusában jár le, így ha az RB Leipzig nem szeretné ingyen elveszíteni egyik legjobbját – akit korábban szóba hoztak többek között a Real Madriddal, a Barcelonával, az Arsenallal, a Manchester Uniteddel és a Tottenhammel is –, még ezen a nyáron túl kellene adnia rajta. A hosszabbítás a hírek szerint nincs terítéken, német sajtóhírek szerint Upamecano azon is elgondolkodott már, hogy átigazolási kérelemmel kényszerítse ki a távozást, ám erre végül nem került sor.

A koronavírus-járvány által előidézett helyzet ugyanakkor megváltoztathatja a történet alakulását, legalábbis Markus Krösche ebben bízik.

„Hosszú távra szóló döntést kell meghoznia, ki kellene használnia a rendelkezésére álló időt. Tisztában kell lennie azzal, hogy pontosan mit akar, hogyan képzeli el a jövőjét. Talán az új helyzet megváltoztatja a véleményét” – idézi a sportigazgatót a Kicker.

Upamecano 2017-ben a Red Bull Salzburgtól került a lipcseiekhez, a németek 10 millió eurót fizettek ki érte. Azóta 76 bajnokin lépett pályára a Bundesligában, és a Gulácsi Pétert, valamint Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig alapemberévé vált.

Legfrissebb hírek

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik