Női kézi: a dortmundi futballisták kiálltak a kézicsapat mellett

N. P.N. P.
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 11:57
null
Marco Reus és Mats Hummels is kiállt a dortmundi női kézilabdacsapat mellett (Fotó: AFP)
A férfiakkal ellentétben a nőknél nem hirdettek bajnokot a kézilabda Bundesligában, így hiába vezették a tabellát a dortmundiak nyolc fordulóval a vége előtt, nem örülhettek az aranyéremnek.

 

Mint beszámoltunk róla, a koronavírus miatt befejezettnek nyilvánították a német első- és másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságot, így a Bundesligában öt év után lett újra bajnok a THW Kiel, amely az európai szövetség (EHF) pénteki döntése értelmében a 2019–2020-as idényben a Bajnokok Ligája december 28–29-i kölni négyes döntőjébe is bejutott.

A nőknél is berekesztették a bajnokságokat, a férfiakkal ellentétben azonban az első osztályban nem hirdettek bajnokot, így 18 fordulót követően hiába állt az élen a Borussia Dortmund, a csapatok eredményeit törölték. A BVB csupán egy vereséget szenvedett el az idei kiírásban, február végén a harmadik helyezett Metzingen otthonában négy góllal kapott ki, a többi meccsét megnyerte.

A német szövetség döntését nagyban befolyásolta, hogy az élmezőny rendkívül szoros volt, a tabella első három helyezettjét négy pont választotta el. Ez persze nem vigasztalja a dortmundiakat, akiknél a klub labdarúgói is felemelték a szavukat a határozat ellen.

„Először a jól megérdemelt fizetésüktől estek el a lányok, majd a bajnokság lezárását a férfiakétól eltérően oldották meg. Ez egyáltalán nem fair, duplán csalódott vagyok. Sokkal nagyobb egyenjogúságot reméltem volna” – mondta az ügyről Mats Hummels, a Borussia Dortmund német válogatott hátvédje.

A BVB csapatkapitányát, Marco Reust is elszomorítja a döntés.

„Nagyon sajnáljuk a lányokat, ahogy a férfiaknál a Kiel, úgy ők is remek szezont tudhatnak maguk mögött. Nem ismerek minden részletet, hogy miért kellett másképpen kezelni a női ligát, de sportolóként egyáltalán nem tartom jónak ezt a megkülönböztetést” – fogalmazott Reus.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: edzőtáborba utazott a Lipcse a Freiburg elleni bajnoki előtt

Német labdarúgás
27 perce

A BVB-től csak ikszre futotta a Lille ellen a BL-nyolcaddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 22:54

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 09:38

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.04. 09:30

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2025.03.04. 06:58

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
2025.03.03. 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06
Ezek is érdekelhetik