Bayern: Semmi szükség nem volt erre – Matthäus kritikája

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 13:37
null
Matthäus (jobbra) Salihamidzicot (balra) bírálja (Fotó: Imago, archív)
Éles kritikával illette az aranylabdás Lothar Matthäus korábbi csapattársát, Hasan Salihamidzicot, a Bayern München jelenlegi sportigazgatóját.

 

A volt magyar szövetségi kapitány szerint tapintatlanság ebben az időszakban sztárigazolásokkal borzolni a kedélyeket. Lothar Matthäus szerint nem volt szerencsés a bosnyák sportvezető nemrég adott nyilatkozata, mely szerint a következő átigazolási időszakban nagy tehetséggel és nemzetközi klasszissal szeretnék megerősíteni a csapatot.

„Sokkal tapintatosabbnak kellett volna lennie – írta a Sky televízió honlapjának írt jegyzetében az Európa-bajnok védő. – Nemcsak az lepett meg, amit mondott, hanem az időzítés is. Semmi szükség nem volt ilyen kijelentésre akkor, amikor sok klub anyagi nehézségekkel küzd és a fennmaradása is veszélybe került. Arra is gondolni kellett volna, mi lesz akkor, ha a vártnál később indulhat újra a bajnokság, és a klub nem számolhat a tervezett bevételekkel. Egyébként is megfontoltabb átigazolási politikára lenne szükség, egyelőre a Lucas Hernandezért fizetett nyolcvanmillió eurós befektetés sem tűnik nyereséges üzletnek.”

A világbajnok francia védőt tavaly nyáron az Atlético Madridtól igazolták át a bajorok, ám a sérülései miatt mindössze tizenegy bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és vélhetően a bajnokság folytatásakor sem számít rá kezdőként Hansi Flick vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25
Ezek is érdekelhetik