KoroNapló: Gulácsi Péterék szövetségi döntésre várnak

GULÁCSI PÉTER (Lipcse)GULÁCSI PÉTER (Lipcse)
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 09:18
Az RB Leipzig és a magyar labdarúgó válogatott kapusa szerint lassacskán ismét edzésbe állhat a nemzeti csapat középső védője. A Bundesliga folytatásáról csütörtökön születhet döntés.


„A folytatást illetően továbbra sem tudunk biztosat, csütörtökön ülésezik a Német Labdarúgó-szövetség. Ha a résztvevők úgy döntenek, hogy május kilencedikétől folytatódik a bajnokság, akkor lassacskán elkezdhetjük a rendes edzéseket, ha más határozat születik, az nyilván új helyzetet teremt.

Annyi jó hírrel szolgálhatok, hogy a csapattársam, Willi Orbán felépülése továbbra is jó ütemben halad, és vélhetően megfelelő átvezető időszak lehet számára, ha a kiscsoportos edzésekbe kapcsolódhatna be. Mivel a legoptimistább forgatókönyv szerint is legalább három hét még hátravan a folytatásig, biztos vagyok benne, hogy a mostani idényben még a pályán is segíthet nekünk.

Ami a Bajnokok Ligája esetleges augusztusi folytatását illeti, olvastam a legutóbbi sajtóhírt, személy szerint nem is lenne ellenemre, ha oda-visszavágós rendszerben folytatódna a sorozat. A két meccses párharcok jobban visszaadnák a BL hangulatát, mintha egy találkozón dőlne el a továbbjutás. Persze ez is csak találgatás, érdemben nyilván csak akkor beszélhetünk erről a forgatókönyvről, ha az európai bajnokságok többségét június végére befejezik.

Ami a hétköznapokat illeti, szerencsére a családunkkal továbbra is minden rendben, mostanra kialakult a megszokott napirendünk, ugyanakkor nagyon hiányzik, hogy személyesen is találkozzunk a családunkkal és a barátainkkal, és esetleg meglátogassanak minket. Ezzel ugyanakkor minden külföldön élő magyarnak számolnia kell, ráadásul ha végignézünk az európai országokon, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert Németországban eddig nagyon hatékonyan küzdöttek a koronavírus ellen.”

 

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország),Kemény Dénes(Magyarország),Ligetvári Patrik(Spanyolország), Planéta Szimonetta (Franciaország). Korábban: Pádár Krisztián (Oroszország, Vojvoda Dávid (Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek

A Gladbach ellen is nyert, és megünnepelte a bajnoki címet a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
13 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
Tegnap, 22:36

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
Tegnap, 21:06

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10
Ezek is érdekelhetik