Bundesliga: május 16. előtt biztosan nincs újrakezdés!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 19:31
null
A Bayern München játékosai is várják az újrakezdést (Fotó: AFP)
Legkorábban május 16-án indulhat útjára a labda a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban – erről egyezett meg csütörtökön Angela Merkel kancellár és a szövetségi államok többi miniszterelnöke.

 

Mint ismert, az utóbbi időben egyre többet lehetett arról hallani, hogy akár már május 9-én folytatódhat a Bundesliga küzdelemsorozata. Nos, jelen állás szerint az élvonalban és a másodosztályban legkorábban május 16-án rendezhetnek megint labdarúgó-mérkőzéseket.

Merkel azt is bejelentette, hogy május 6-án „nagyon világos döntéseket” hoznak, kiderül, hogy milyen feltételek mellett lehet bizonyos sporteseményeket ismét megtartani Németországban.

Korábban a Munkaügyi Minisztérium már elfogadta a tervezett újraindulási koncepciót, a szövetségi államok sportminiszterei pedig szintén megegyeztek a folytatásról, így már csak a legfelsőbb politikai döntéshozóknak kell rábólintaniuk.

A lehetséges újrakezdés dátuma tehát a Bundesligában május 16., a nap, amikor az idénynek eredetileg véget kellett volna érnie...

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2 órája

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
16 órája

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
19 órája

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27
Ezek is érdekelhetik