KoroNapló: A kisfiunk körül ugráltunk – Gulácsi Péter

GULÁCSI PÉTER (Lipcse)GULÁCSI PÉTER (Lipcse)
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 10:34
Gulácsi Péter, a magyar futballválogatott és a német Bundes­ligában szereplő RB Leipzig kapusa igyekszik hasznosan eltölteni a világjárvány miatti szabadidejét.

 

„A hét első felében a klubtól kapott program alapján dolgoztam, azt leszámítva csütörtökig csupán kutyát sétáltatni mozdultunk ki, azt is csak tíz percre. Így is intenzív volt az otthoni élet, egy percre sem álltam le, főztünk, mostunk, takarítottunk, hivatalos ügyeket intéztünk, és a kisfiunk, Dominik körül ugráltunk. Még sohasem voltam annyit egyhuzamban itthon, mint akkor, negyvennyolc óránál többet is ritkán, így ennek is megvan a szépsége, ha próbálok a rosszban valami jót keresni.

Várjuk mindannyian, hogy újra meccseket játszhassunk. A Bundesligában hivatalosan – egyelőre – csak április másodikáig szünetel a bajnokság, de valószínűsítjük, hogy ezt meghosszabbítják. A csapat mindenesetre péntektől újra közösen edz, a szakmai stáb igyekszik úgy felépíteni az edzést, hogy ne kerüljünk közel egymáshoz. Mindenkinek a saját szobájában kell öltöznie, és nem lesznek közösségi terek, mint például az étterem. Ha bárki megfertőződne a csapatból, mindenki szigorú házi karanténba kerülne, két hétig ki sem mozdulhatnánk a házból, amit természetesen szeretnénk elkerülni.

A Szent László Kórháznak tett felajánlás? A feleségemmel éreztük, hogy ezzel segítünk. Remélem, másokat is összefogásra és segítségnyújtásra ösztönzünk. Nagyon fontos, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, erre is szeretnénk felhívni a figyelmet.”

Aki esetleg lemaradt róla... IGTV-n már elérhető a Gulácsi Péterrel készült beszélgetésünk.

141 Likes, 0 Comments - Nemzeti Sport Online (@nso.hu) on Instagram: "Aki esetleg lemaradt róla... IGTV-n már elérhető a Gulácsi Péterrel készült beszélgetésünk. "



 

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
14 órája

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

Véget ér a „magyaros korszak” Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.07.21. 17:57

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik