Dortmund: a Real Madrid már a nyáron megszerezné Haalandot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.28. 12:24
null
Haalandot a Real Madrid is szívesen látná a soraiban (Fotó: AFP)
Brit sajtóhírek szerint a Real Madrid a nyáron szeretné megszerezni Erling Haalandot, a Borussia Dortmund norvég labdarúgóját.  

 

A 19 éves, kétszeres válogatott játékos a szezon európai felfedezettje: miután a Salzburgban Szoboszlai Dominik csapattársaként remek és gólgazdag őszi idényt produkált, januárban szerződtette a BVB, amelynek színeiben az első 11 meccsén 12-szer volt eredményes. Az osztrákoknál ősszel 21 találkozón 28 gól volt a mérlege.

A németek 18.5 millió fontnak megfelelő összeget fizettek érte, s a hírek szerint az új kivásárlási ára 50 millió font.

A Standard című brit lap úgy tudja, hogy a Real kész kifizetni ezt az összeget, Zinédine Zidane vezetőedző ugyanis szeretné megerősíteni a csatársorát.

Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
11 órája

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01
Ezek is érdekelhetik