Bayern: új kihívásra vágyik a védő; a Barca és a Real is lesben áll?

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 18:00
A Bild értesülései szerint a Real Madrid, az FC Barcelona és a Chelsea is érdeklődik a Bayern München osztrák válogatott labdarúgója, David Alaba iránt.

 

A német sportlap úgy tudja, Alaba a bajoroknál eltöltött tizenegy év után új kihívásokra vágyik, ezért akkor sem biztos, hogy marad a Bayernnél, ha a klub szeretné meghosszabbítani 2021 nyarán lejáró szerződését.

A 27 éves, 72-szeres osztrák válogatott futballista kapcsán a Chelsea érdeklődéséről már korábban is lehetett hallani, most pedig a hírek szerint a Barcelona és a Real Madrid is beszállt az érte folyó versenyfutásba. Vételárát a Bild 35-40 millió euróra becsüli.

Alaba a jelenlegi idényben eddig 28 tétmérkőzésen szerepelt a Bayernben, a csapatot sújtó sérülések miatt többnyire belső védőként – ez idő alatt Alphonso Davies kirobbanthatatlanná vált az osztrák játékos első számú posztjáról, a balhátvéd pozíciójából.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
14 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik