Schalke: pénzbüntetést kaptak a rasszista szurkolói miatt

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 17:38
null
Jordan Torunarigha többször is a hazai drukkerek céltáblájává vált (Fotó: AFP)
Szurkolói rasszista viselkedése miatt 50 ezer eurós (körülbelül 16.8 millió forintos) pénzbüntetést kapott a Schalke futballklub.

 

A gelsenkircheni együttes egy hete kétgólos hátrányból fordítva, hosszabbításban 3–2-re múlta felül a vendég Herthát a Német Kupa nyolcaddöntőjében. A meccsen a fővárosiak német utánpótlás-válogatott védője, a színes bőrű Jordan Torunarigha többször is a hazai drukkerek céltáblájává vált. A Schalke a mérkőzés után közleményben jelezte: mindent megtesz, hogy azonosítsa a tetteseket, egyben a zéró tolerancia jegyében elhatárolódik az esettől.

Torunarighát egyébként a ráadásban második sárga lappal kiállította a játékvezető, miután a Schalke kispadjánál földhöz vágott egy rekesz vizespalackot.

A német szövetség (DFB) keddi bejelentése alapján a Schalke a büntetésből 16 ezer eurót saját diszkrimináció- és rasszizmusellenes kampányára fordíthat. A DFB egyben figyelmeztette a klubot, hogy újabb hasonló incidens esetén keményebb szankciókra számíthat.

Legfrissebb hírek

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21

Német Kupa: ötöt lőtt ötödosztályú ellenfelének a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.08.17. 18:11

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Schäfer Andrásék fölényes győzelemmel jutottak tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.15. 20:13

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik