Hertha: hat év után távozik a korábbi csapatkapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.13. 15:01
null
Per Skjelbred távozik a Herthától az idény végén (Fotó: AFP)
Szerződésének lejártával, az idény végén távozik a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatától Per Skjelbred – közölte a berlini klub a hivatalos honlapján. A 43-szoros norvég válogatott középpályás hazatér, és a Rosenborgban folytatja pályafutását.

 

Skjelbred 2013 szeptemberében érkezett kölcsönbe a Herthához a Hamburgtól, majd 2014 nyarán lett végleg a berliniek játékosa. A Hertha színeiben 187 tétmérkőzésen lépett pályára, ezek közül 16-szor csapatkapitányként, két gólt és 12 gólpasszt jegyzett. A 32 éves védekező középpályás az idény végén hazatér, és a norvég élvonalbeli Rosenborgnál folytatja pályafutását.

„Per keresett meg minket azzal, hogy szeretne hazatérni a családjához. Természetesen megértettük, és nem gördítettünk akadályt a távozása elé. Most azon dolgozunk Perrel és a csapattal, hogy elérjük a céljainkat, majd az idény végén búcsút veszünk egymástól” – mondta a Hertha honlapjának Michael Preetz sportigazgató.

Mint ismert, a Hertha háza táján nem a legfényesebben alakulnak a dolgok: Jürgen Klinsmann vezetőedző kedden jelentette be lemondását, a hírek szerint belső viszályok állnak a háttérben, a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján próbált némi magyarázattal szolgálni.


Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
2 órája

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
14 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12
Ezek is érdekelhetik